"Doberdó,

a magyar Golgota,

a remény és a halál temploma"

 

Kis emlékmû Doberdó legmagasabb pontján, San Michele mellett található, rajta a s felirat:

  Ahalálban barátokká lettek

a magyar és olasz katonafiatalok.

 

Felmegyek a doberdói nagy hegyre - dalszöveg

.

Felmegyek a doberdói nagy hegyre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég merre van a magyar hazám Merre sírat engem az édesanyám Felteszem a levelem a postára, Visszaküldöm az én szülőhazámba Olvasd anyám néked irott levelemet A harctéren hagyom az életemet Jajj Istenem hol fogok én meghallni Hol fog az én piros vérem elfolyni Vásárhelyi temetőben lesz a sírom Kedves édesanyám arra kérem ne sírjon

.

Szathmáry Olga Ottilia

Szerelem illatú  levegő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Szerelem illatú most a levegő.

Vállam simogatja a tavaszi szellő.

A rózsa  bokor levele között napsugár

játszik,  zöld levelei csillognak már.

 

A bodza bokor  is hatalmasra nőtt:

telis-teli tenyérnyi

fehér virágtányérral.

Szathmáry Olga Ottilia

Édesapám 85. születésnapján

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Öröm-táncot járnak a felhők az égen.

Édesapám is egy csodás május ötödik napján

született két lány után nyolcvanöt éve éppen.

Tavasszal szerelemnek hónapján.

 

Be messze vetett a sors Tőle.

Fizikai a távolság,

Lelkünk együtt rezdül MINDÖRÖKRE!

Erős karja oly biztonságot

nyújtott gyermekként,

s tudom: semmi baj sem ér míg él, felnőttként.

Anyák napja

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, melyen az anyaságot ünnepeljük. Magyarországon ez a nap május első vasárnapjára esik, de több országban május második vasárnapján ünneplik.

Minden évben van egy kedves nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ekkor köszöntjük Édesanyánkat. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el. Ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak, ő az, akivel örömünket, bánatunkat mindig megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk.

Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek … , ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyöruséges és szörnyu szemek,
Oly ismerosek, s oly idegenek …
Ez az ács-muhely … ezek a forgácsok …
Mit tehettem érte?

Szathmáry Olga Ottilia

Fiam születésnapján

 

 

Vagyok életet adó ÉDESANYÁD,

TE nekem:

Szívem alatt őrzött, napsugár magzatom!

Méhemnek kilenc hónapig „édes terhe”.

Szerelemben fogant, drága kincse.

 

 

 

 

 

 

 

Harminchárom éve sírtál fel,

élesen, keservesen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Félelmemben, fájdalmamban velem volt Istenem.

Hasamra tettek, végre tested

magamhoz ölelhettem.

  A Duna TV

Jelenczki István

 

 2012. április 30-tól, 20 óra 25- kor

"HÁBORÚ A NEMZET ELLEN"

 

 

 

 

 

című, négy részes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dokumentumfilmjét műsorra tűzte.

 

 

Vetítési időpontok négy egymást követő hétfőn este 

 

 

 

 

 

2012. ápr. 30. 20 óra 25.

 

I. rész: A háború megváltozott természete.

2012. máj. 7. 20 óra 25.

 

II. rész: Diktatúrából, diktatúrába

2012.

ÚTRAVALÓ BALLAGÓKNAK

AJÁNDÉK SZELLEMBEN ÉS LÉLEKBEN
Forrás: Internet

Régi emlékezések számtalan beszámolóját olvashatjuk, melyben az apa a fiának, vagy nagyapa unokájának átadja arany zsebóráját…
Másutt az örökségként ajándékozott tárgy az arany pecsétgyűrű volt…
Családi ereklyeként őrizték, és sokszor generációkon átőrizték, majd tovább adták az utódoknak.

Talán száz év sem telt el az óta, amikor még az ajándékozás pillanata nem az utolsó út, az „elballagás” rítusa volt, hanem a felnőtté válás fontos és pontos pillanata.
Az apa az érettségi után fia kezére pecsétgyűrűt húzott, és ő a szintén ajándékba kapott aranyóra láncát mellényéhez rögzítette, és az órát mellénye zsebébe süllyesztette oly módon, hogy amikor munkába, fontos megbeszélésre indul, az mindig kéznél legyen…
E pillanat volt, amikor az apa, immáron, mint férfi a férfival beszélt gondosan nevelt és így felnevelt, sikeresen diplomázott, felnőtté vált fiával…
Kezébe két igen fontos eszközt, és feladatot adott ajándékba:
Az órát, mely jelzi a feladat idejét, a rendet…
A pecsétgyűrű pedig kimondott, és leírt szavának adott hitelt mások és mindenki előtt.
Ezzel méltóságot, önállóságot, és felelősséget kapott.
A fiú férfi lett, a férfi pedig felelős életet kezdett élni.

E két jelképes ajándék azóta, és csak emlék sokaknak… Miképpen azzá vált, jelzi, hogy néhány évtized alatt az apák talán fel sem nevelik apaként fiaikat, vagy éppen már ők sem élik meg a rendet, önmaguk sem élnek oly felelősség tudatában és kötelességében, mely pedig Isten Törvénye és Rendje szerint élő férfinek adott parancs…
„add tovább gyermekeidnek..”

Rohanó világunkban egyre gyorsuló tempóban vágtázunk az orrunk elé tett kívánságaink után…
Elrohanunk minden szép és áldott dolog mellett, egymást előzve akár szabálytalan könyökléssel is törtetünk.
Mert mindenre kevés az idő….
Istenre, gyerekre, házastársra, és még pihenni is…
Aztán egy idő után felsírunk,…elrohant az élet, az évek felettünk,és nincs semmi, ami általunk jött létre, mely tartós és maradandó.
Pedig kaptunk valamennyien pontosan annyi időt, éveket Istentől, mely éppen elegendő lett volna arra, hogy Istennek felelős módon használjuk azt…
Csak elvesztettük az aranyóránkat, az Istentől kapott idő mértékének ismeretét, beosztásának rendjét.
Vagy talán sohasem tanított erre senki, nem adta kezünkbe apánk azt az órát, mely mindig jelez, mely mindig szabályozza lépteink kezdetét és végét….
Az idő, és ezáltal a rend hiánya törvényszerűen tovább rombol:
A rohanó és rendetlen ember következő betegsége a felelőtlenség…
A nyúl után futó agárként elvakul, és se nem lát, se nem hall, kivéve a bálvánnyá vált célját…
Már sehova sem néz, vagyis felelőtlenné válik.
Egyedül fut, elveszti időérzékét, óráját, elveszti azokat, akikkel, vagy akivel közös lenne az útja…
Nincs többé család, társ, vagy gyülekezete sem…, csak a cél és a loholás végkimerülésig.
Hogyan is adhatná át így fiának azt, amit ő már réges-rég elvesztett?
Elveszett óra, elvesztett idő és rend.
Időtlen, elvakult rohanás, mely közben az üldöző farkas horda szürke tagjaként elveszíti önmagát is..
Többé nem apa, nem férfi, és nem papja családjának…
Nimand, akinek már csak zavarja kezét a felelősség pecsétgyűrűje.
Helyette döntenek, mások indítják nyulat kergetni, és a tömegben semmivé válik.
A felelősség elmúlt, a kimondott szó értéktelen, a leírt akarat meg sem születik.
Nincs mire, és nincs aki szavát felelősen megpecsételje.

Ma mindenütt e rohanást és felelőtlenséget látjuk.

Mit adhatsz, sőt kell, hogy tovább adj fiadnak?
Ma sincs másképpen:
Neveld fel fiad, tanítsd, adj kezébe órát, húzd kezére az átadott felelősség, döntéseket megpecsételő, igazoló pecsétgyűrűjét!

Tedd ezt akkor, amikor még fiatal, de már felnőtt, mert a halálos ágyadon átadott örökség a régóta felnőtt korban élő gyermekednek nem elindítás a rend, és felelősség útján.
Emlék rólad talán, és olyan örökség, mellyel kezdeni már semmit sem tud ő, mert későn adtad neki.

Magyarok Szövetsége

Civilszervezeti Találkozó

2012.04.27. 17.órakor

az  Erkel Ferenc Művelődési Központban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Magyarok Szövetsége

Budakeszi Szervezete

megszervezi a

Civil Szervezetek Találkozóját

Szövetségünk jelmondata:

2012. legyen az egység,

és a kölcsönös megbecsülés

korszaka!

Az összefogás, a

gondolatok közelítése,

a kis közösségek szorosabb

kapcsolata ebben a változó időkben egyre szükségesebb a településeken!

Várnai Zseni

Száguldó idő

 

 

 

Azt mondják, hogy a szív égő sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idő!

 

 

 

 

 

Én elhiszem,
de egyre inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nő.

Talán azért, mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó sirály
keringjek,

míg majd utolér a sorsom:
nyílvessző, ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör!