Augusztus –  Nyárutó hava

ÁLMOMBAN        Éjjel furcsa álmot láttam,  őserdőnek mélyén jártam,  dús növényzet, fojtó pára,  elértem egy buja tájra.    Lábamnál mély medrű folyó,  vize sebes, hideg, sodró,  félelmetes volt a hangja,  messze volt a túlsó partja.    Rozoga híd állt fölötte,  lécek, kötéllel átkötve,  lábam szinte kővé meredt...  Ember ezen át nem mehet !    Hanem akkor észrevettem,  valaki áll velem szemben.  Ráismertem az arcodra,  simogató mosolyodra.    Megindult feléd a lelkem,  erősebb volt a félelmem.  Míg átmegyek, vársz-e engem?  Kockáztassam az életem ?    Te csak néztél, hívogatón,  lábam elindult a pallón.  Kapaszkodtam a kötélbe,  s mentem előre, nem félve.    Vágy hajtott, hogy elérjelek,  szorítottam a kötelet,  közben drága arcod néztem...  ...s a híd közepére értem.    Mosolyodba kapaszkodtam,  egyre beljebb araszoltam.  Mikor majdnem révbe értem,  körülnéztem, újra féltem.    Arcod hiába kerestem !  Meginogtam, vízbe estem...  Megtörtént a katasztrófa,  rábíztam magam a sorsra.    Lassan elernyedt a testem,  éreztem, hogy itt a vesztem.  Hangom teérted kiáltott,  de már egy lélek sem állt ott...    Lehúzott a víz örvénye,  egyenesen le a mélybe,  kőként szállt alá a testem,  minden sötét lett felettem.    Aztán megtörtént a csoda!  Mintha két kar emelt volna,  egyre feljebb emelkedtem,  visszaszállt belém a lelkem...    A hideg víz langyosodott,  körülölelt, tovasodort,  ellazulva, megnyugodva  bíztam magam a folyóra.    Ágak között megláttalak,  éreztem, hogy szárnyakat ad  felém sugárzó mosolyod,  lelkem beléd kapaszkodott.    Tudtam már, végig követtél,  soha el sem eresztettél,  szívem lassan megnyugodott,  a zúgó víz feléd sodort.    Jött egy kanyar, rajta gázló,  te álltál ott, oly sugárzó,  oly biztató volt az arcod,  megnyerted velem a harcot.    Végre én is talpra álltam,  boldog szívvel rád találtam,  átfogott két féltő karod,  körülölelt a mosolyod.    Úgy éreztem, révbe értem,  sodró víztől már nem féltem,  velem voltál a veszélyben,  végül hozzád visszatértem ! Forrás :Internet   Írta : Kacsa Zsóka    2012.02.

                                                        

Az út Keresed az utat, nem segít senki,  Az élet megpróbálja nehézzé tenni.  Ha bevisz egy ütést, talpra kell állni,  A kudarc miatt nem szabad meghátrálni.    Ha megtalálod az utad, el ne hagyd,  Történjen bármi, az álmod fel ne add.  Álmok nélkül az élet mit sem ér,  Megvalósításuk áldozatot kér.    Az életet csak arccal előre lehet élni,  Aki mindig hátrafordul, hasra fog esni.  Döntéseket nem mindig nehéz hozni,  De a következményekkel együtt kell élni.    Mindenki keresi az útját, de nehéz,  Sokat számít egy erős, biztató kéz.  Nem csak az utad kell megtalálni,  Hanem azt, aki segít végigjárni.    Nehéz az élet, mindig talpra kell állni,  De a társad segít, nem hagy a porban mászni.  Ha megtalálod ezt a társat, el ne engedd a kezét,  Csak így leszel boldog, ha látod szerető szemét.    Együtt járjátok az utat, mindegy merre visz,  Ez a helyes irány, mert van, aki benned hisz.  Ez mindenki útja, a céltól nem szabad eltérni,  A végső boldogságot csak így fogod elérni.   Sándor János (2012.