Az illúzióvesztett házasság - A házasság életszakaszai II.

Család

A házasság első szakaszát az álomhoz hasonlítottuk.

És valóban: itt minden olyan álomszerű, mindent édeskés illatú, rózsaszín ködfelhő leng körül.

Az álmoknak azonban az a természete, hogy egyszer véget érnek.

 Az alvásból felébredünk, hacsak nem haltunk meg.

Tehát fel a fejjel: ha felébredtünk az álomból, az az élet jele!

Ennyi sikerélményre pedig legalább szükségünk van ebben a szakaszban, ugyanis ez összességében nem a sikerélmények ideje.

„Hogyan jutottunk idáig?” –

ez a pár fő kérdése,

aki egyszer csak kétségbeejtő helyzetben találja magát.

Miként is néz ki egy tipikusan illúzióvesztett pár?

Talán őket ismerjük a legjobban a környezetünkből, a kedvenc esti sorozatainkból, vagy a mozivászonról.

 Róluk a legkönnyebb házassági válságos filmet készíteni, és számos rendező él is ezzel a fogással.

 Életkoruk valahol 30 és 40 között van, egy vagy két gyermek szülei.

A férj jellegzetesen sok időt tölt az otthonon kívül, a feleség pedig feltűnően keveset mosolyog.

 Az együtt töltött idő jobbára az esti időszakra korlátozódik,

 valahol a gyerekek lefektetése és a tévé előti elalvás között.
Mikor ér véget az álom?

Nincs egységes időhatár, amikorra az álomnak véget kell érnie.

 Vannak párok, akiknél 1-2 évig tart,

 de találkoztam már olyan párral is, amelynél 10 évbe is beletelt.

Az illúzióvesztett szakaszba kerülés jelei:

-A gyerekek érkezése.

Nem azért jönnek a gyerekek, mert a kapcsolat meggyengült, viszont ha nem elég stabil, akkor meggyengülhet a kapcsolat, ha megérkeztek.

Természetes, hogy ilyenkor a figyelem nagy része a babára összpontosul,

és a pár elsősorban szülőpárként és nem házaspárként funkcionál.

- A feleség elkezd küzdeni a jogaiért.

Eddig hatalmas rugalmassággal kezeltek a felek mindent, ami a kapcsolatukat körülvette.

Nagy áldozatokra voltak hajlandók egymásért, és képesek voltak önzetlenül alárendelni magukat a másik fél terveinek, munkájának, ízlésének.

Most viszont a sok elfojtás felszínre tör, és egyenlőségért kiált.

 Mivel általában a nő hoz több áldozatot – már csak az anyaság révén is –, ezért elsőként nála érhető tennen a helyzet megelégelése.

- A korábban került konfliktusok most felszínre törnek.

Az álomszakaszban még kényszeresen kerülték a konfliktusokat.

Semmit sem tűrtek meg, ami csak sugallta is volna azt, hogy a kapcsolatuk nem tökéletes.

 Ez a folyamat természetesen együtt járt azzal, hogy sok negatív érzelmet a szőnyeg alá söpörtek.

Mostanra viszont akkora lett a pukli a szoba közepén, hogy mindketten hasra esnek benne.

Ezt pedig félelmetes megtapasztalni!

Óriásinak látszik a kontraszt a korábbi vélt konfliktusmentesség és a mostani sűrű veszekedések között.

-A férj már nem fektet annyi időt és figyelmet a házasságba és a családba.

Ezzel függ össze az elkerülő magatartás is, amely elsősorban nála figyelhető meg.

Nem azért, mintha ő lenne a gonoszabb, hanem azért, mert helyzeténél fogva könnyebben kivitelezheti.

Mivel a nap legnagyobb részét amúgy is az otthonán kívül tölti, könnyen megtoldja a munkaidejét  haveri csevejjel!

Majd pedig otthon is igyekszik steril légkört teremteni!

Ahol elvonulhat a viharfelhők elől – az ilyen helyek általában a tévé, a számítógép, vagy más elektronikai berendezések közelében kulminálódnak.

- Győzködés, hibáztatás, kijátszás, zsémbeskedés.

A viták sokszor a kontrollvesztésig terjednek.

 A párhuzamos életek érzelmi eltávolodáshoz vezetnek, ezért egy heves vita során elhangoznak olyan kifejezések is, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak a pár számára.

 Most megvalósul a mondás, miszerint: a házasság olyan, mint a régi parasztház.

 Az ilyen házakat két udvar veszi körül.

Az első a díszes rész, amelyet kifelé is mutatnak. Ott van a „cicám” és a „galambon”, azután pedig hátul van a gazdasági udvar,

 amely már nem olyan rendezett,

 és a „tyúk” és a „marha” lakik.

Egy mindennapi példa

István és Zsóka nemrég ünnepelte ötödik házassági évfordulóját.

 (Azazhogy ünnepelte volna, mert mielőtt elindultak volna az étterembe, a szabadnapos apuka úgy hintáztatta kétéves csemetéjét, hogy az kiesett a kezéből, és beütötte a fejét, amitől persze mindenki pánikba esett, így aztán az ebédidőt az orvosi ügyeleten töltötték.

Amíg az orvosra vártak, Zsóka számára nagyszerű alkalom nyílt arra, hogy fejére olvassa párjának, milyen kétbalkezes, felelőtlen alak, akinek fogalma sincs arról, hogyan kell egy gyerekkel bánni, hiszen nem is ismeri a saját gyerekét, mindig csak dolgozik.

 István szívesen válaszolt volna, már ki is találta, milyen válogatott szavakkal fogja „honorálni” párja kitörését, de akkor éppen beszólították őket a rendelőbe – szerencsére…)
Egy jellegzetes est így zajlik le kettőjük életében:
István (hazaér a munkából, majd nem túl barátságos hangon bekiabál a szobába): Megjöttem!
Zsóka: – Pirítóst kapsz és rántottát.

 Olyan nehéz napom volt, a gyerek beteg, ma kétszer is lehányt.

 A kenyérpirító, amit az esküvőnkre kaptunk, kezdi beadni a derekát.

 Úgy füstölt, mint egy kémény.

 A tojást óvatosan edd, mert nagyon kellett kapkodnom, lehet, hogy egy kis tojáshéj is belekerült!
István (magában): Jaj ne! Már látni sem bírom a tojást meg a pirítóst.

 Mikor tanul már meg tisztességesen főzni?

 Nem akarok életem végéig tojást meg pirítóst enni! Még a titkárnőm is jobban főz nála!  
A vacsora ideje alatt a gyerek kétszer felsír, közben Zsóka próbál kivasalni néhány kisruhát. István unott képpel tömi magába a tojáshéjtól ropogós rántottát, közben azon jár az esze, hogy ma este kik játszanak a sportcsatornán.

A vacsora után így folytatódik kettőjük párbeszéde:
István: – Szívem, holnap este későn jövök haza az irodából.

 A fiúkkal kibéreltük a fallabdatermet, és lejátszunk néhány meccset.
Zsóka: –

 De hát megígérted, hogy elmegyünk a kertészetbe, hogy válasszunk egy magas törzsű rózsát!
István: – Ó, az a rózsa holnapután is ott lesz, nemde?

 Tudod, engem az se zavarna, ha a kertünkben őserdő nőne.

 Nem is értem, miért kell ennyi időt és pénzt áldoznod ilyen külsőségekre?!

Zsóka: – És te miért pazarolsz annyi időt és pénzt a kis vacak labdáidra,

 amelyeket a falhoz ütögetsz?

A párnak ebben a szakaszban nagyon vigyáznia kell, mit enged meg magának egy-egy vitában.

Ha ma lehülyézik egymást, holnap az lesz a kiindulóalap.

 Ha pedig holnap még nagyobb nyomatékot akarnak adni a szavaiknak,

hamar eljutnak egymás „jó édesanyjáig” is, azután pedig nem telik el sok idő az első pofon elcsattanásáig.

A legtöbb házaspár ebben a szakaszban válik el, ám minden újabb házasságban gyorsabban le fog csengni az álomszakasz, és a felek hamarabb jutnak el az illúzióvesztésig.

 Így válás helyett inkább arra kellene figyelniük, hogy megtanulják azt, amire ez az időszak tanítani akarja őket. Megtanulni azt szeretni, aki a másik a maga valójában, nem pedig azt a képen dédelgetni, amelyet a fejükben megrajzoltak egymásról.

A szakasz jellemzőit átgondolva így határozhatjuk meg az illúzióvesztett házasság mottóját:

 Még mindig bírlak,
De valaminek változnia kell!
Szükségem van térre,
Szükségem van tiszteletre,
Szükségem van arra, hogy ne csak „mi” legyünk, hanem „én” is legyek!
Küzdünk egymással.