Képzeljük el testvéreim, hogy
folyamatosan megyünk, haladunk.
Kezdetben, közelünkben nincs bokor, távolban
látunk egy-egy fát, dombokat, hegyeket, de körülöttünk minden sík és kopár.
Megyünk és egy idő után azt vesszük észre, hogy szembe jön velünk a táj, az az
érzésünk, mintha mi állanánk és a világ, a táj, a hegyek mozognának, jönnének
velünk szembe.
Hosszú távolság megtétele mellett, lehetősége
van az embernek végiggondolnia eddigi életét, cselekedeteit. Ideje van
elmélkedni, ideje van mindenre. Nem zavarja meg semmi és senki.
A hátizsák
azonban mind nehezebbé és nehezebbé válik. És a zarándok szép sorjában kiteszi
hátizsákjából a fölöslegesen becsomagolt dolgokat, amelyeket nagy aggodalmában
–ugye azért, hogy biztonságban érezhesse magát az úton,- még otthon bepakolt.
A
zarándok nehéz hátizsákja mintha az élet nehéz terheit, fölösleges aggodalmait
jelentené. Ettől, az úton levő ember szép fokozatosan megszabadul. Minél
hosszabb utat tesz meg, annál könnyebb lesz a hátizsák.
Így vagyunk mi is,
Kedves Testvéreim. Ahogy telik-múlik az idő és ha az eltelt idő alatt lelkileg
fejlődünk, annál inkább rájövünk, hogy mennyi fölösleges terhet cipelünk
magunkkal nap mint nap.
És a zarándok előtt egyszer csak kitárul az
óceán, s a legutolsó ponton, Finisterben, ahonnan már nincs hova tovább menni,
az ember elégetheti ruháit, vagy legalább is annak egyes részét.
Jelképesen az út a haladást
jelenti, a megtisztulást, a régi énem levetkőzését.
A megérkezés az Istennel
való találkozást, és a ruha elégetése a régi énemtől való megválást és egy újnak
a felöltözését szimbolizálja.
...”A világban gonoszság és
zűrzavar uralkodik,
mert az emberek elfelejtették, hogy minden egyetlen
forrásból áramlott ki.
Térj vissza ehhez a forráshoz,
és hagyj el minden önző
gondolatot,
kicsinyes vágyat és haragot.
Akiket semmi sem kerít hatalmába,
azok
mindent birtokolnak.
Elmélkedj a világ működésén,
hallgasd meg a bölcsek szavát,
és fogadj
magadba mindent, ami jó.
Erre alapozva tárd ki
belső kapudat az Igazság előtt.
Ne hagyd figyelmen kívül az éppen előtted lévő igazságot.
Tanulmányozd a víz
áramlását
a hegyi patakban:
mily' könnyedén és szabadon folyik a sziklák között.
Tanulj szent könyvekből és bölcs emberektől is.
Tekints mindent - még a
hegyeket, folyókat, növényeket és fákat is - a tanítódnak.”....
(Uesiba Morihei:
Az út kézikönyve)
Az Út, amit mi járunk, az életünk.
Nem mindegy,
hogyan telik el, mivel töltjük ki az időnket.
A befejezetlenség izgalma kísér
minket.
Keressük a helyünket a világban,
mely betöltse életünket, de nehezen
találjuk.
„Az ember lelke nem erre a rövid életre van méretezve”
halljuk Füst
Milán szavait.
Magyarán szólva, nekünk semmi nem elég, ami nem Isten.
Vándorok vagyunk,
hitünk
szerint zarándokok.
Homo viator, úton lévő emberek. Valahonnan jövünk és
valahová tartunk. Isten szeretetéből fakad életünk,
és benne találjuk meg
céljainkat.
A zarándoklás életforma, amelyet minden napomban megélhetünk.
Az
otthon teendőiben, és amikor őseink nyomában egy szent helyre zarándokolunk. Ám
a lényeg mindenkor ugyanaz:
úton vagyunk-e
szívünk mélyén jelenlévő Isten
felé?
Ámen!
Léta Sándor
2006.06.24.
Forrás: Internet, Szőke Sándorné Ágota Moderátorunk!
Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia
Kommentáld!