Vianney Szent János gondolatai

Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon.

„Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok. Ha jóságot vettek el, barátokat arattok.

Ha alázatot vettek el,

nagyszerűséget arattok.

Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok. Ha megfontoltságot vettek el,

reményteli kilátást arattok.

Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok. Ha megbocsátást vettek el,

megbékélést arattok.

Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma, mert ez határozza meg, mit fogtok később learatni. Bármit adtok az életnek,

az élet visszaadja azt nektek.”

Vianney Szent János,

azaz Jean Marie Baptiste Vianney

(Dardilly, 1786. május 8. –

Ars, 1859. augusztus 4.)

francia plébános volt, aki katolikus szent lett és a plébánosok védőszentje. Egyszerűen "Curé d'Ars" („az ars-i plébános”)

néven is ismerik.

Nemzetközi hírnévre tett szert azzal, hogy pásztori tevékenységével, szentekhez illő életével, gyóntatói munkájával radikálisan átformálta környezete szellemiségét.

Amikor híre ment, egész Franciaországból özönlöttek hozzá a zarándokok gyónni.

Szülei, Matthieu Vianney és Marie Beluze hat gyermeket neveltek, közülük a harmadik volt Jean. A Dardilly közelében lévő családi birtokon nőtt fel. A Vianney család hagyományait őrző katolikus volt, akik gyakran segítettek a szegényeken. Vendégül látták Szent Benedek Józsefet (Benoît Joseph Labre), a csavargók későbbi védőszentjét is, amikor az római zarándokútja során Dardillyn haladt keresztül.

1790-ben a francia forradalom vallásellenessége miatt sok pap, aki tovább folytatta a szentségek szolgáltatását plébániáján, rejtőzködni kényszerült. A Vianney család továbbra is részt vett a miséken, noha ez akkor illegális volt. Távoli birtokokra kellett járniuk, hogy hitüket titokban gyakorolhassák. Mivel ezek a papok naponta az életüket kockáztatták, a serdülő János úgy kezdett rájuk tekinteni, mint hősökre. Az elsőáldozásra titokban készült egy magánházban két apáca segítségével. 1799-ben saját otthonában tartották elsőáldozását, eltakart ablakok mögött, hogy ne szűrődjék ki rajtuk a gyertyafény.

Jean nővérétől tanult írni és olvasni. Gyermekkorát jórészt munkával töltötte apja birtokán. 1802-ben az egyházat az állam kiengedte az illegalitásból. Ebben az időben Jean már komolyan gondolkodott azon, hogyan folytatja az életét és tanulásra vágyott. Tizenkilenc éves korában apja beleegyezett, hogy Jean elhagyja a birtokot és M. Balley, Ecully plébánosa tanítsa. A pap többek közt latinra tanította egy olyan iskolában, amely a papi pályára készítette fel diákjait. Az iskolában a latinon kívül aritmetikát, történelmet és földrajzot is tanult. Jean küszködött, különösen a latinnal, hiszen korábbi tanulmányai félbeszakadtak a forradalom miatt. Ha nem érez erős késztetést, hogy a papi pályára lépjen és M. Balley kevésbé türelmes, abbahagyta volna az iskolát.^[2]

A háború idején

Tanulmányai 1809-ben ismét félbeszakadtak, amikor besorozták Napóleon seregébe, hogy Spanyolország ellen harcoljon. Ez tévedés miatt történt, hiszen a lyoni érsekségben magánúton teológiát tanulók nem voltak hadkötelesek. Jean tudatában volt ennek, de engedelmeskedett az utasításnak. Bevonulása napjának reggelen a templomba ment imádkozni és lekéste a többi regruta elindulását. Letartóztatták, de később szabadon engedték, mert a bevonulókért felelős kapitány elhitte történetét. Röviddel azután, hogy Lyonban elszállásolták, megbetegedett és Roanne-ba került kórházba, ahol apácák gyógyították meg. Amikor felgyógyult, visszaküldték a lyoni szállásra, de lemaradt a csoportjától és ráesteledett. Egy fiatalember vállalkozott rá, hogy elvezeti a társaihoz, ehelyett azonban mélyen La Forez hegyei közé vezette, ahová a dezertált katonák menekültek. Tizennégy hónapot élt itt egy pajtában és Claudine Fayot, egy négy gyermekes özvegy viselte a gondját. A Jerome Vincent álnevet vette fel és iskolát nyitott falusi gyermekek számára. Mivel a kemény tél elszigetelte a helyet, a dezertőröknek egy ideig nem kellett tartaniuk a csendőröktől. A hóolvadás utan azonban a csendőrök gyakran jelentek meg, dezertőrök után kutatva. Ilyenkor Jean Fayot pajtájában bújt meg a szénában. Végül 1810-ben egy császári rendelet amnesztiát adott az 1806 és 1810 közt dezertálóknak, Jean így nyíltan visszatérhetett Ecullybe.

Curé d'Ars

Nem sokkal M. Balley halála után Jean Vianney Ars plébánosa (franciául Curé d'Ars) lett. Ars Lyon közelében fekvő kisváros. Ars-i plébánosként azt tapasztalta, hogy a vallásosság a francia forradalom éveinek egyházüldözései következtében nagy károkat szenvedett. A vasárnapot vidéken sokhelyütt a mezőkön munkával, vagy a kocsmakban italozással es tánccal töltötték az emberek, ahelyett, hogy misére mentek és pihentek volna. Jean Vianney prédikacióiban így emlegette a kocsmát: „az ördög saját boltja, ahol lelkeket cserélnek, ahol összetörik a családok harmóniáját, ahol a veszekedések kezdődnek és ahol gyilkolnak.” Úgy érezte, vissza kell térítenie az egyházközség lakóit az Istenhez vezető útra.

Példaképe, inspirálója Monsignor Balley volt, aki papként az üldöztetés ellenére is hű maradt hitéhez. Jean Vianney ezért kötelességének érezte, hogy ő is, akit nem is üldöztek, méltó legyen hivatására. Prédikációinak és hozzájuk illő életvezetésének nagy hatása volt és Ars lakói visszatértek a vallásossághoz.

Vianney Szent János romlatlan teste az ars-i bazilika fő oltára felett (2005. augusztus 28.

Későbbi évek

Vianney János lassan nemzetközi hírnévre tett szert, és messze földről érkeztek az emberek Ars-ba, hogy meghallgassák. „1855-re a zarándokok száma elérte az évi húszezret. Élete utolsó tíz évében napi 16-18 órát töltött a gyóntatószékben” - írta Susan T. Otten.

Vianney Szent Filoménának, a korai egyház szűz mártírjának nagy tisztelője volt. Védelmezőjének tartotta és tiszteletére kapolnát emeltetett, amely ma is áll. 1843 májusában, amikor olyan beteg volt, hogy úgy érezte, közel a halál, Filoména segítségét kérte és ígérete tett, hogy kápolnájánál száz misét mond. Tizenkét nappal később meggyógyult, és betartotta a szavát.

Halála és kanonizációja

Szobra egy francia falu templomában.

1859-ben, 73 éves korában hunyt el.

Élete során életrajzírói szerint csodákat tett. Pénzt gyűjtött jótékonysági célokra és élelmet az árváknak. Megmagyarázhatatlan módokon ismerte a múltat és a jövőt és gyógyítani tudta a betegeket, különösen a gyermekeket.

1874. október 3-án IX. Piusz pápa a Tiszteletreméltó (venerabilis) címmel tüntette ki. 1905. január 8-án X. Piusz Boldoggá nyilvánította és példaképül állította a klérus elé. 1925-ben XI. Piusz pápa kanonizálta és augusztus 8-át nevezte meg a szent emléknapjaként, melyet 1928-ban foglaltak az Általános Római Naptárba (angolul General Roman Calendarba). VI. Pál pápa alatt 1969-ben az emléknapot halála napjának évfordulójára, augusztus 4-ére helyezték át.

Sacerdotii Nostri Primordia

XXIII. János pápa 1959-ben bocsátotta ki Vianney Janosról szóló, Sacerdotii Nostri Primordia című enciklikáját, amelyben többek közt a következőkért dicsérte a szentet:

• „Teste önkéntes sanyargatása”, amely során „szinte teljesen tartózkodott az evéstől es az alvástól, hogy a büntetés legkeményebb fajtáit hajtsa végre nagy lelkierőt követelő önmegtagadással”. Vianney ezt az önsanyargatást azokért a bűnösökért vállalta, akiknek pásztora volt. „Csak kis büntetést szabok ki azokra, akik a kellő módon meggyónjak bűneiket; a maradékot magamra vállalom.”

• Vállalt szegénysége, "élet, amely szinte teljesen mentes volt a világ változó és veszendő holmijaitól." Az enciklika idézi Vianney mondatait: "A titkom nem nehéz ... adj túl mindenen és semmit se tarts meg magadnak", és hogy "sok ember elrejti a pénzét, miközben mások éhen halnak."

Forrás: internet, wikipédia;

Bejegyezte: Szőkéné Ágota moderátorunk;

Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia