MAGYARSÁGUNK - A LÉLEK ÉL

MAGYARSÁGUNK - A LÉLEK ÉL hírei

Nélkületek (Szüleim emlékére)

11 éve | Szőke Sándorné Ágota | 0 hozzászólás

Nélkületek (Szüleim emlékére)

Demjén Ferenc - Gyertyák
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Z5SQ3_Pg3og

Édesanyám emlékére Most is, mint máskor szokásom, Virág díszíti képed szobámon. Pislákoló gyertyafénye Ünnepi emlékezést idézte. Reszkető szívem jéggé fagy, Édesanyám, te vajon merre vagy? Elköltöztél szebb világba, Apánk után, örök boldogságba. Megszülted a gyermekeid, Félted, óvtad ingó lépteiket. Hitre, szeretetre neveltél, Földi létben jó utat kerestél. Most érzem csak hiányodat, Édesanya, kit más nem pótolhat. Elköltöztél csillagokba, Tejúton jársz éji nappalodban. Csillagfényed földre tekint, Onnan óvod féltve gyermekeid. Gyermek szíve összeszorul, Sírhantodra örök virág borul.

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megáll a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom nektek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Az élet elég rövid, mégsem gondolkodunk rajta,
Hogy ki az akit szeretünk, kinek segítsünk a bajban,
Ki az ki megérdemli, hogy imádkozzunk érte,
És ki az aki akár, egy mosollyal is beérte.

De az élet hamar elszáll, az emlékekkel együtt,
Az egyik nap még öleljük, másnap már temetjük,
Csak foltok maradnak, az érintések és képek,
De még homályosan is jól esnek a gyönyörű emlékek.

Vajon kik lesznek azok, akik majd emlékeznek rám,
Akik könnycseppet ejtenek, a sírkövem szaván,
Akik nem felednek majd, mert én olyan ember voltam,
Akit szerettek míg éltem, és szeretnek majd holtan.

Pedig nem csináltam semmit, egyszerűen éltem,
Ugyanúgy mint más, mindig csak reméltem,
Reméltem, hogy egyszer emlékem megmarad,
Lehet hogy én elmentem, de az élet tovább halad..