Kréta és a Kárpát-medence,

az egyikben magyarul beszéltek

a másikban még mindig magyarul beszélnek.

A Duna menti népek a kőkorszaktól meghatározó szerepet játszanak

a mediterraneumi, egyáltalán az európai

műveltségek kialakulásában, fejlődésében.

Az európai civilizáció elterjedésének két gócpontja van.

Az Alpoktól a Fekete tengerig, a Duna vízgyüjtő területének folyói által sűrűn behálózott terület, a Duna-medence, a Márvány-tengeren keresztül akadálytalanul tudja termékeit eljuttatni a Földközi-tenger térsegébe, ha a terület népessége egységes, ha a folyók összekötnek, nem elválasztanak, mint teszik azt ma. Abból, hogy a két terület között a javak forgalma egyértelműen kimutatható, ésszerű arra következtetni, hogy az útvonal teljes hosszában ugyanaz a nép élt. Ha a folyók átellenes oldalain vagy egyes szakaszain különböző népek éltek volna, akkor a biztonságos kereskedelem lebonyolításához hadi flotta, várak és figyelő/figyelmeztető tornyok sorozatára lett volna szükség, ennek azonban semmi nyoma.
Nehéz elképzelni, hogy a Kőkorszaktól kezdve nemzetközi egyezmények rendelkeztek volna a folyókon lebonyolítandó árúszállítás biztonságáról. Sokkal valószínűbb, hogy ilyen kereskedelem eleve ott tudott csak kialakulni ahol ezt a folyó(k) teljes hosszában élő azonos népesség biztosította.

A nyelv pártatlan tanúvallomása szerint a magyarság nem zárható ki a tengerhajózás történetéből, ellenkezőleg. A (nem magyar) régészet szoros kapcsolatokat mutat ki a bronzkori és vaskori Magyarország és a Földközi-tenger térsége között. Ez a kapcsolat sohasem lépte túl a mellérendelő gondondolkodás élni és élni hagyni, a másikat magamellé emelő szemléletmódjából levezethető társállami formát (lásd pl. a magyar-horvát viszonyt melyből a kisebb társ jött ki nyertesként, eredeti területe többszörösével). Nem jött létre klasszikus birodalom, ezért ennek a kapcsolatrendszernek könnyen végeszakadt és a népre végzetes következményekkel járt. A Keleti-Mediterraneum szinte teljes anyagi, szellemi és emberi állománya eltűnt egy ötven éves katasztrófa-sorozatban:...

1. Kréta tengeri nagyhatalommá emelkedése, és bukása is, szorosan kapcsolódik a bronz előállításához és kereskedelméhez.

2. A Bronzkorban, a kiváló angol őstörténészt, Lawrence Barfieldet idézve, a dunai-balkáni terület "Európa ipari-termelő központja" volt.

Az előbbi két állítás között ne lenne összefüggés? A politikailag korrekt történetírás szerint nincs, de a tényeken alapuló mást mond.

Tengerjáró hajók/gályák építésére alkalmas ciprus-fenyő Cipruson és Krétán bőven volt. A réz- és bronz-fűrészekkel a technológia is adva volt hajók építéséhez. A kereskedelem jó haszonnal járt, mint mindig, de Krétát igazi tengeri nagyhatalommá a minőségi bronz előállításához nélkülözhetetlen ón kereskedelme tette.
A történészek, miután átértékelik adataikat majd pontosítanak, addig maradjunk annyiban, hogy Kréta esetében valószínűleg kétszeri, ie. 2700 és 2000 táján bekövetkezett kárpát-medencei magyar hódításról van szó. A helyi kultúra folytonossága és gyors összeforrása és megerősödése a kárpát-medencei hatás alatt arra utal, hogy nyelvi különbségek nem voltak, -- még ma sincs, -- a minószi és a magyar nyelv között. Nemcsak nyelvi, de népi azonosság is kimutatható ... egy kis kerülővel:
A bronzkorban Kréta uralta a Földközi-tengeri hajózást és kereskedelmet. W. Shepperd Baird írja a The Origin of the Sea Peoples</i> című dolgozatában: „Ahogy az olaj a világ­gazdaság működtetéséhez legfontosabb alapanyag a modern időkben, úgy volt az ón a bronzkor alapanyaga. Az ón három forrása állt i.e. 1840 előtt az égei minósziak rendel­kezésére ? a távoli Észak-kelet Afganisztán ónja, a Dél-Közép Törökország-i Kestel-Göltepe bányáinak ásványa, és óriási mennyiségben a nyugati ón (Ibéria, Brittany, és Cornwall). I.e. 1840 táján Kestel-Göltepe bányái becsuktak, így a nyugati ón sokkal fontosabb lett. A minósziak tengerészetükkel és hajóikkal teljesen monopolizálhatták a nyugati ón beszállítását a keleti Mediterráneumba.”

Motilla del Azuer Tholos Watchtower
Daimiel, Castilla-La Manche, Spain
Credit: Molina, Nájera, Aranda and Sánchez

Mintegy 200 évvel korábban, az i.e. 2050 táján, kezdett az El Argar műveltség felemelkedni és nyomulni az ibériai félsziget közepe felé „közelebb a madridi és Cardenas vide­ki ismert ón-tartalmú cassiterite ásvány lelőhelyekhez. Ezek a lelőhelyek közül néhányat még ma is bányásznak. Erődítményeik és településeik védett dombtetőre épültek Daimiel és Manaza­nares körül, La Manchaban. Daimiel majdnem 250 kilométerre van északnyugatra a tengerparti Almizaraque településtől (napjaink Herrerias ezüstbányájától), de csak 150 kilométerre délre Madridtól és körülbelül 110 km észkkeletre a Cardenas vidék­től. Daimiel vidéke maga is gazdag ércekben (ezüst, réz, higany, ólom, stb.). Ezeknek a földeknek a megszerzése nagyon küzdelmes lehetett a benszülött népek ellenében, amiről a vidéken található sok erődítmény tanúskodik.” 

Ezek az erődítmények és városok a félévezredes fenállás alatt feltöltődtek égei-tengeri bevándorlókkal. És nem csak ezek, hanem Szicília, Szardínia és a többi útba eső területek is. A krétai sírkamrák, tholoszok mintájára épültek az ibériai motillák és a szardiniai nuraghek (melyekből nyolc ezer máig ismert), tetejük kőlappal fedve, hogy tűzzel figyelmeztető jeleket adhassanak le róluk (hasonlóan az erdélyi lármafákhoz).

Ugyancsak őrtoronyként szolgált a T-alakú taula (=taré/taraj) és talayot (=tarajos torony). Különösön sok épült ezekből az épületekből amikor a minoszi tengeri uralom helyébe a mükénei lépett, ekkor mégtöbb telepes került ezekre a vidékekre. „A minószi gyarmati vezetés nem lehetett olyan kegyetlen mint a rákövetkező mükénei. Ha a kor mükénei királya olyan kegyetlen volt mint Agamemnon Trója elfoglalásánál, akkor a mostmár mükénei háborús terjeszkedés valóban barbárrá változhatott” kiváltva egy össznépi háborút, melyet törvényszerűen a többségben levő ibériai serleges (beaker) népek nyertek meg. Ezzel egy addig soha nem tapasztalt exodust idéztek elő, melyet tengeri népek harcai néven ismer a törtenelemírás. Ezt azért volt fontos itt elmondani mert több leírás ís megnevezi a tengeri népeket, közvetve tehát a minósziakat is.

A duna-balkáni terület rézérc és kész bronz termékek, valamint a kezdődő vasipar termékei megtalálhatók a görög szárazföldön és a szigeteken is, nemcsak északra és nyugatra a Duna-medencétől. Hogyan kerülnek ezek a termékek oda? -- kellene, hogy kérdezzék történészeink, de mivel nem teszik keressük meg mi a választ.
Ime egy nagyon jó összefoglaló Sanford Holsttól, az Ifrene-i Akhawayn University-n 2005 Június 28.-án bemutatott dolgozatából, melynek címe Sea Peoples and the Phoenicians: A Critical Turning Point in History: „Medinet Habunál ezt a leírást a csatajeleneteket bemutató kép követi, melyben a tengeri népek hajói sajátságos tervezésűek: a hajóorr és fajófar azonosak és egy-egy madárfejben végződnek. Wachsmann ezt a hajó­mintát egyedül a közép-európai Duna közlekedési folyosó mentén találta meg. A Duna a Fekete tengerbe ömlik Anatólia északi oldalán, ahol ennek a területnek a hajósai csatlakozhattak a többi tengeri népekhez. Meg kell jegyezni, hogy a tengeri népek több csoportjának neve nem található meg sem az anatóliai, sem az égei térségben, és okkal jelölhetnek a Fekete tenger térségéből jövő népeket. Úgyszintén, ahogy már előbb megjegyeztük, a megdöntött mükénei világból menekültek is csatlakoztak a tengeri népekhez, noha ezek az i.e. XII. század vége feléig nem érkeztek meg Ciprusra és Palesztínába.”
Más bizonyíték is van a tengeri nép(ek) közötti Duna menti nép(ek) jelenlétére. A Texas A & M University digitalis könyvtárának Medinet Habu Madárfejű bárkái című összefoglalójából: „további archeológiai bizonyítékok utalnak a tengeri népek tevékenysége idején közép-európai zsoldos jelenlétre a mükénei Görögországban, közép-európaiak ugyancsak részt vesznek a többnépű szövetségben, ami leginkább a tengeri népek Cipru­son azonosított anyagi műveltségében tükröződik.” Hugh Hencken is úgy véli, hogy a tengeri népek békés és/vagy háborús mozgásai, melyek előidézték a mükénei és hettita uralom végét, kárpát-medencei indíttatásúak.

Előzmények

A Duna menti népek a kőkorszaktól meghatározó szerepet játszanak a mediterraneumi, egyáltalán az európai műveltségek kialakulásában, fejlődésében. Az európai civilizáció elterjedésének két gócpontja van: Kréta és a Kárpát-medence, az egyikben magyarul beszéltek a másikban még mindig magyarul beszélnek.
A krétaiak ibériai jelenlétére a mai napig fennmaradt földrajzi nevek utalnak, mint például annak a városnak a neve, mely legmélyebben ékelődött be Ibéria őslakós népei közé és melyet azok az ilyen helyzetekben szokásos módon -- alapítóiról és lakóiról, a magyarokról, MaGYaRD-nak neveztek el (mint Ér-d, Udvar-d stb.). Ma ezt a várost MaDRiD-nak hívják (csak az a fránya, kiejthetetlen GY alakult D-vé!). Közelebb El Argarhoz, La Manchaban található Patera del Madera község. (Valószínűleg a fenti sziget- és népnév egybeesést nem úgy kell érteni, hogy Szardíniát a szárdok/szavardok, Szicíliát pedig a székelyek telepítették be, csak anyaországi részekről nevezték el, mint ahogy tették az angolok Új Dél Welsszel vagy Új Yorkkal.)

Grover S. Krantz Az Európai nyelvek földrajzi kialakulása című munkájában sokkal messzebbre megy vissza és a tengeri pásztorok népéről a következőket írja: A tengeri pásztorok népi azonossága egyetlen ma elfogadott nyelvcsoporttal sem hozható kapcsolatba. Legnagyobb valószínűség szerint a görögországi pelaszggal lehet rokonságban, melyet a nem-görög földrajzi nevekből ismerünk. Valószínűleg a minószi hieroglifákban és a Lineáris A írásban van megörökítve. A tengeri pásztorok terjezkedésük során ezt az égei nyelvet vihették magukkal, idővel megváltoztatva és szórványosan elosztva azt Európa tengerpartjainak nagy részén. A minószi képírások magyar olvasata alapján az eteo-krétaiak és cydoniak nyelve nagyon közeli vagy azonos, a pelaszgoké szintén magyar-féleség: FéLeSéG = PeLaSZG (a görög szejpítés közismert). Az előbbiek Sztrábón gondolatai: Now it is reasonable to suppose that the Eteo-Cretans and the Cydonians were autochthonous, and that the others were foreigners (Horace L. Jones fordítása.) Az utóbbi Alinei szófejtése.

Lehetetlen, hogy nyelvészeti hatások egyáltalán ne számítanának, ezért a következőket feltételezem. A görögországi pre-hellén, vagy pelaszg helyneveknek az újkőkor előtről kell származniok. Pontosan abból az időből és általános térségből származnak, ahonnan a tengeri pásztorok jöttek, s így rokonnyelvnek vehetnénk őket. Másutt hasonló nyomokra bukkanhatunk. Északnyugat-Németország és Németalföld egy jól ismert része nyugatra a Somme folyóig sok olyan helynévvel rendelkezik, melyek nem kelták és nem is germánok. Ezek a helyi mezolit népekhez, vagy a tengeri pásztorokhoz vezethetnek vissza. Az etruszk nyelv még bizonytalan és az indoeurópai földműveseken kívül a csónakos nép az egyedüli lehetséges tulajdonosa. A liguri nyelv kérdéses marad, de a tengeri pásztor elem jócskán előfordulhat benne. Az érvelést legjobban talán a kihalt skóciai pikt nyelv támasztja alá, ami pont ott jelent meg, ahol a tengeri pásztorok bizonyos számban fennmaradhattak. Krantz

A Képírás és a Lineáris A írás megfejtésével ez az egyismeretlenre csökkentett elmélet megoldásra talált. Közép- és Dél-Európa őshonos nyelve a magyar, az összes helyben maradó európai nyelv közül a legrégibb. A 3400 éves, leghosszabbnak hitt nyelvtörténetet, a Lineáris B-től a mai görögig, meg kell növelni 4000-re, a magyar nyelv első írásos emlékéig, a minószi kép- és vonalas A írásig. Amennyiben a pikt népnév eredetét elfogadjuk, ezt az írásbeliséget még legkevesebb 3000 évvel meg kell toldani, a piktek elindulásáig. A KeP | PeK szótükör még egy népet bevon a (kép)írás ősi tudói közé: SHiPtár, SZKiPetár az Albánok másik neve. Ők az Illírek leszármazottjai és ez a tény rádupláz az előbbi állításra: ill-ÍRek (elő-ÍRek/írók) a tengeri pásztorok kiinduló helyén és Írek/ÍRók, írni tudók a vándorút legtávolabbi pontján!

A minószi magyar nyelv és műveltség nagy hatással volt a mükénei és a későbbi görög nyelvre és műveltségre is. Ezeket a hatásokat már vizsgálták nyelvészek, de munkáikat az uralkodó paradigma miatt érdemi értékelés nélkül dobták el. Pedig van mit vizsgálni.

Közép-európai vogelbarke Medinet Habu csata-képein

Kristin Romey The vogelbarke of Medinet Habu című dolgozatában a következőket írja: III. Ramszesz (i.e. 1184-1153) fáraó elhatározta, hogy a Luxor melletti Medinet Habu ravatalazó templomban örök emléket állit uralkodása nyolcadik évének csatájáról. Magasan a szemlélő feje felett a kőfalba vésve látható a Nilus Deltában ütközetben összefonódó hajókkal és harcosokkal egy zűrzavaros színtér. Az egyiptomi elbeszélő művészetben tájékozott szemlélőt azonal megdöbbenti az ellenség idegen megjelenítése: szakálltalan, szoknyás félelmetes kinézesű férfiak és hosszú szúrókard vagy kelevéz, szarvas sisakkal, vagy magas, tollas tarajdísszel. Ezek az emberek idejöttek dúlni-rombolni, a Földközi-tengeren soha nem látott szokatlan vízi járműveiken: hosszú, vékony, mindkét végén farokban -- függőleges kiszögellés kifelé néző madárfejekkel -- végződő hajóikon.
1964-ben Wolfgang Kimming javasolt először összehasonlítást a tengeri népek, a medinet habui tenegeri ütközetet ábrázoló domborművön látható jellegzetes hajóinak, szögletes hajóorr és hajófarok kifelé néző madárfejekkel és a közép-európai bronzkori urnamezők vallási kánonának vogelbarke jelképei, vagy madár-csónakjai között.

Könnyű gyorsáron 'badarság' jelzővel illetni a fenti állítást, hiszen a közép-európai műveltségek nem tengerjáró hagyományaikkal tűnnnek ki, tengerpart híján ez teljesen érthető is. De nem az, ha a földrajzot gyakorlatiasabban használjuk. A mai köz- és vasútak előtt a folyók szerepe sokkal nagyobb volt, összekötő szerepük volt, nem elválasztó mint manapság. A bronzkori Közép-Európa alatt a Duna teljes vízgyüjtő területét kell érteni, sőt ide tartozik a Fekete-tenger és részben az Égei-tenger szigetvilága is. A rézérc és bronz fegyverek szállítását bizony, a szekerek mellett, csónakokkal és hajókkal oldották meg a közép-európai illetve a Duna menti népek. Hogy ez mennyire így volt bizonyítsuk be egy kis nyelvészkedéssel:
Európa kellős közepén, KáR-PáTiában, a KáR-PáT-medencében nagyon sok folyó veszi teljesen KöRbe, KaRolja át a ma Délvidéknek nevezett részét a medencének. Ez a vidék volt Lawrence Barfield szerint a bronzkori Európa ipari központja, ezt a részt KaRolják a Kárpátokban, az Alpokban és a Dinári hegyekben eredő folyók, PaTok mint a Kőrösök, a Tisza, Duna, Dráva, Száva, Drina, Morava stb.
A valamikori pot/pat szó létezésére a patak (pat-ka módosulva, úgymint
kúp-ka > kup-ak, tas-ka > tas-ak) szavunkon kívül más bizonyítékok is felhozhatók.

A folyó ÁRja szállította az ÁRút, ha az eladó és vevő megegyeztek az ÁRban akkor ÚSZlatot (ÚSZó árú ami nyom a lat-ban) magas hangon ÜZletet kötöttek. A SZéL-vitorlás úszlaton/hajón (= SaiLing BoaT) történik az adás-vétel (SeLLing & buying, pp. BoughT), az üzlet, tájnyelven BóT (BolT), az úszlat/üzlet ténylegesen BoThoz köttetik, általában a készletek PóTlására (to SToCK up). Nagyobb üzletkötéshez bot helyett TőKé­re van szükség. Úszlat (boat) az amit a parton leszúrt bothoz (ki)kötöttek (the boat is STaKed to a STiCK/STaKe), üzlet/bót amit kötöttek és bot az amire egészen a közelmúl­tig rótták számadó juhásszaink az üzleteiket. A partmenti botok száma arányos a TaKarék vagy tartalék pótlásának a mértékével. The number of STaKes along the bankment is proportional to the size of SToCKpiling. (A T > ST hasonulás gyakori magyar-angol viszonyulatban: Tőke = STake, Terel = STeer, Tár = STore, Tud = STudy, CSődör = STud)
Az már csak hab a tortán, hogy mindez a PaT-on (folyón), a ParT (=BaNK, az a része a partnak, melyre -- mint VáNKosra a fej támaszkodik (= BaNK on) a hajó) mellett történik. A PaRTi (ember) nélkül nincs PaRTi az üzlethez. Without the man on the (riva-)bank there is no PaRTy to the business. Miután a BóT az ÁRút TáRolta, az úszlat/üzlet távozik a PaRTtól. After having SToRed the BoughT wARes/ARticle the BoaT dePaRTs. Még csak annyit, hogy a BóT angolul SHoP, a SHiP = (big)BoaT hajó, a SáP pedig, magyarul, tisztességtelen jövedelem, pl. viszonteladásból.
A pat megfordíva tap, TaPoly folyó Sárosmegyében, TaPolca, kicsinyítve a Tapoly, több patak, forrás neve, a táp folyamatos ellátás pl. vízzel (tápvíz). A tap módosítva csap (angolul, őrizve az eredeti formát: tap) víz átfolyását szabályozó eszköz.

A fentiek bizonyítják, hogy a kereskedelmi alapszókincs a magyarban a vízi, pati közlekedés korszakában alakult ki és, hogy nélküle a vonatkozó angol szókincs összefüggései sem érthetők meg. A minószi írások csak magyarul olvashatók, ezért Romey következő, mások álltal is használt, de bizonyítás nélküli kijelentését nem tudjuk elfogadni: Ki kell hangsúlyozni, hogy a tengeri népek nem voltak egy egynemű egység, inkább különböző csoportok és klánok laza szövetkezése a Mediterráneum más-más helyszíneiről. A tengeri népek szövetségének ismertetőjegye a soknyelvű elemek befogadása. Ellenkezőleg, éppen azt fogjuk látni, hogy a legtöbb népnév csupán küllem, foglalkozás vagy harcmodor beszélő megnevezése.
A tengeri népeknek nevezett csoportok között névszerint ismert az egyiptomi, hettita és ugariti feliratokról ott vannak serdenek, akik ellen II. Ramszesz (i.e. 1200-1194) harcolt, de később maga mellé fogadott. Merneptah (i.e. 1213-1203) uralkodása alatt azok akik utaztak a tenger közepette: a serden, sekeles és ekwes népek voltak. III. Ramszesz idejében azok voltak akik szigeteiken összeesküdtek a peleset, szikala, denyen és weses népek és elpusztították Hattit, Kode-ot (Cilicia), Karkemist, Arzawat és Alasiját. Romey
Vegyük sorra ezeket a népeket!

Tengeri népek?

Mielőtt

belemélyednénk ebbe a témába álljon itt egy idézet E. S. Sherratt Immigration and Archaeology: Some Indirect Reflections című dolgozatából mottóként:
vélekedés fajról, népről és nyelvről szükségszerűen az őskor történelem-szellemű szemléletébe van oltva, melyben háborúk és csaták, betörések, gyarmati vállalkozások és politikai puccsok szökkennek fel az elföldelt sírokból és cserépdarabokból, melyekről azt képzelik, hogy bizonyos értelemben határozott nyelveken beszélnek és hordják saját faji génjeiket.
A bronzkori urnamezős műveltséget fel lehet tördelni és a részeket különböző népeknek kiosztani, de mi haszna? Egyértelműen egy egységes terület gazdasági és kultúrális kisugárzása észlelhető innen minden irányba. A gazdasági tevékenység, főképpen a fegyverkészítés az ókori Magyarországon, különösen az erdélyi és délvidéki részeken nagyon kiemelkedett. Új szerszámok és fegyvertípusok fejlődtek ki, mint például a fűrész, üllők, sisakok és vértezet. Most először a fémművességet nagy mértékben az élelem termelés szolgálatába állították, az ezzel felszabadult munkaerőt pedig a fémipari termelés felé irányították. Romey

SHARDANA/SHERDEN (3rdn): a legelsők akikkel találkozunk. Már az 1350 körül keletkezett Amarna levelek említik őket. A kadesi csatában II. Ramszesz testőreiként szolgálnak, de Merenptah ellen már a tengeri népek között vannak és III. Ramszesz ellen is harcolnak a pelesetek mellett.
A képen jól látható kard/pallós egy kétélű TőR, SZuRoNY, régi nevén SZuRDoNY, amit nyelvünk a mai napig őriz középképzővel mint szurdancs! (~CS, (2), mint középképző eredetileg az s, illetőleg os, ěs, ös képzőből alakult által CzF) A szurdonyosok sisakja is jellemző: a szarvak előre és hátra irányulnak, ezek is szúrók, mint a SZőR-DiszNó (süldisznó, sűn) tüskéi.

A sardanák(szárdok?) szerepe Egyiptom viszonylatában egyik szövegtől a másikig változik. Több forrásban az egyiptomi hadsereg részeként jelennek meg, mint például II. Ramszesz csata-feliratában, az Anastasi papíruszban, a III. Ramszeszről szóló Harris papíruszban, és mint Egyiptom ellensége először II. Ramszesznél, a Tanis és Aswan sztélén, II. Ramszesz uralkodásának második évéhez dátumozva (i.e. 1278 körül). Következésképpen, zsoldosoknak látszanak, állandó szövetség nélkül, akik Egyiptom mellett és ellen is harcolnak. 

Olvashatjuk Andrea Salimbetitől a The Greek Age of Bronze -- Sea Peoples honlapon. Gondoltam jobb ha másvalaki mondja ki, hogy a sardana/serden nem népnév hanem foglalkozás! Persze ez nem zárja ki azt, hogy egy bizonyos nép fiai legyenek és azt sem, hogy Szardiniát a szigeten tömegesen letelepülő tengeri népek/harcosok csoportjáról nevezték el.

Most pedig nézzük meg közelebbről a hieroglifákkal lejegyzett nevet. A név nemzetközileg jegyzett, politikailag korrekt, átiratát már láttuk: 3rdn. Az átírás semmit sem mond arról, hogy hogyan ejtették ezt a szót vagy szavakat azok akik az eredetit leírták, mivel az egyiptológiának erről sejtelme sincs. A sardana vagy serden csak jobb híján kitalált szaknyelvi mű-szó. Pedig az egyiptomi hieroglifás írásnak volt és van szép, jólhangzó, értelmes olvasata -- magyarul, ahogy ezt Borbola János többszörösen bebizonyította. Lássuk hát az igazi átírást: R J RéS D N és olvasatát: CseRe-JáRóS DaNa.
Az első jel (jobbról) CSér-/Sár-tócsa, a masodik vaRjú (Raven), a harmadik (két ferde vonalka) J. A  (r) jele utáni ID jel (|) a hieroglifát ideogrammává változtatja, vagyis a jelet nevén kell nevezni: rés/les (leső nyílás). A kéz aD, a hullám N (nun). A csere-járós a.m. személyért személyt, talán a rabul ejtettekért, rabszolgákért cserében harcoltak a danaák. A dana Görögország őslakóinak egyike. Homérosz az Iliászban 138-szor nevezi így a "görögöket" (598-szor akhájoknak, 29-szer argejoknak és egyetlen egyszer sem görögnek vagy hellénnek!) A tény, hogy a sardanok, az ekwesekkel és a szekelesekkel egyetemben szintén körülmetéltek voltak, arra enged következtetni, hogy itt inkább a kánaáni dan törzs tagjairól van szó.
A továbbiakban is megadom a tengeri népek üresen kongó kóser nevét és mély értelemmel is rendelkező, rébusz elvre épülő olvasatát. Az olvasó szabadon eldöntheti, hogy melyiket választja.

Forrás: http://magyarmegmaradasert.hu