ÉRZÉSEK....

"- Az érzéseinkről nem tehetünk. - Nem, de felelősek vagyunk értük. Mi döntjük el, vállaljuk-e magunkat. "

  Amíg hangulatunk és érzéseink attól függnek, hogy mások hogyan kezelnek bennünket, addig olyanok vagyunk, mint egy marionettbábu. Ha valaki meghúzza a zsinórt, mi annak megfelelően mozdulunk. Ha megpróbálunk oldottak maradni, akkor kitisztul a fejünk, és hatékonyan tudunk védekezni. A belső erő alapja az, hogy nem gabalyodunk bele mások érzéseibe és tulajdonságaiba. Teljesen mindegy, milyen az "adjonisten", mostantól kezdve ön dönti el, hogy milyen lesz a "fogadjisten".
Barbara Berckhan

Az emberek egymás közötti érintkezésében, kommunikációjában nagyon fontos az arckifejezés, a mimika. Érzelmeink gyakran tükröződnek arcunkon, így sokszor beszéd nélkül is megértjük egymás gondolatait, megérezzük a másik hangulatát, lelkiállapotát. A kisgyermekek mimikája kifejezőbb a felnőttekénél. A felnőtté válás során ugyanis többé-kevésbé megtanulunk uralkodni arcizmaink működésén is. Bizonyos helyzetekben igyekszünk eltitkolni gondolatainkat, érzelmeinket, ilyenkor „arcizmunk sem rándul”.
Talán banálisnak tűnhet az a kérés, hogy ismerjük fel a valódi érzéseinket. „Á, én jól vagyok!” vagy „De rosszul érzem magam!” Ez a két leggyakrabban használt kifejezés arra, ha megkérdezik hogy vagyunk. Én egy kicsit árnyaltabban tenném fel a kérdést. Hogy érzed magad? Persze még erre is lehet azt válaszolni, hogy jól, vagy éppen rosszul. De ebből nem derül ki, hogy mi zajlik benned.

Számos esetben tapasztaltuk már, hogy ugyan közöltük mindazt, amit akartunk, de nem értették meg  esetleg félreértették, vagy elég hosszasan kellett magyarázni, hogy eljusson a tényleges információ a
másokhoz .
 

Az igazán nagy boldogságot és szabadságot, csak akkor és csak úgy érhetjük el, ha felvállaljuk a sebezhetőség kockázatát is!

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”  Versek érzésekről:          

József Attila: Amit a szívedbe rejtesz

Zrínyi 1566 -  Éva dala


Nem bírom a bánatod,
ha gond szántja fel homlokod
és féltés marja szívedet
és nincs okod, csak azt hiszed.
Már nem bírom.

Nem bírom a csend szavát,
az ébren töltött éjszakát,
a nélküled telt perceket,
az önként vállalt ketrecet.
Már nem bírom.

A mondatot, mert kifacsarható,
az életet, mert elpusztítható,
a szerelmet mert naggyá tesz
s mert könyörtelen gyűlöletté lesz.
A simogató puha tenyeret
azt nem bírom, mert ököllé lehet,
a halált, mert oly kicsinyes
s mert kíméletes nem volt soha senkihez.
Nem bírom a látszatot,
a mélybe ásott sóhajod,
ha nem látom, hogy kellenék,
hogy szavam, tettem kell-e még.
Már nem bírom.

A mondatot, mert kifacsarható,
az életet, mert elpusztítható,
a szerelmet mert naggyá tesz
s mert könyörtelen gyűlöletté lesz.
A simogató puha tenyeret
azt nem bírom, mert ököllé lehet,
a halált, mert oly kicsinyes
s mert kíméletes nem volt soha senkihez.

Érzéseink

Forrás:Internet
Összeállította:SzőkénéÁgota