Egykori női munkák 

Házi szappanfőzés

Sulykolás

Sulykolók

Régen vajon a ruhát mivel mosták?

Legtöbbször csak "folyóvízben",

patakokban vagy folyók partján,

sulykolással távolították el a ruhákból a szennyeződést.

A fűre kiteregetett ruhát aztán a nap szívta fehérre.

A növényi hamunak lúgosító hatása van. Mivel a lúg tisztító hatása a káliumtartalomtól függ, az egyes fafajták hamujából eltérő erősségű lúg keletkezik. A mosáshoz használható hamulúgot a fahamu zubogó forróvízzel történő elkeverése során nyerjük.
A szennyes ruhát este beáztatták hideg vízbe. Másnap reggel a megáztatott ruhát egy dézsába, csöbörbe tették, letakarták hamvassal. Erre rászitálták a hamut, amit a kemencéből gyűjtöttek. A hamura először langyos vizet öntöttek, ami keresztül folyva a hamun lúggá válva kioldotta a ruhákból a zsíros szennyet. A dézsából a lúgot kivették, újra felforralták, majd ismét a ruhákra öntötték. Ezt addig ismételték, míg kellő tisztaságú nem lett a ruha. Az erősen szennyezett ruhákat pár órára a lúgban hagyták állni.

( Általában 1 kg hamuhoz 4 liter forróvizet öntünk. Az adagolása a mosandó ruha mennyiségétől és a hamulúg töménységétől függ. A lúgoldat töménységének, fajsúlyának megállapítására tojást használtak. 15%-os lúgban úszó tojásnak a fele emelkedik ki a folyadékból, a 8%-osból az 1/4 része, 4%-osban pedig a tojás lebeg.)

Az íly módon megtisztított ruhát azután kivitték a közeli folyóvízre, s ott sulykolóval kiverték belőle a lúgot. Ahol messze volt a folyóvíz, ott a kút közelében teknőben mosták a ruhákat.

A sulykoló volt a régi idők mosógépe, a patak partján állva ezzel verték a ruhát a menyecskék mosódeszkán, lapos kövön. Azért, hogy funkcióját betöltse, valamilyen nehéz súlyú fából, lapát alakúra készítették, és nyelét úgy formázták, hogy jól kézbe férjen.

A sulykolóhoz hasonló eszköz

 a mángorló, a ruha kisimításához használták. Ennek a lapátja sokkal hosszabb volt, és a súlya is nagyobb lett így.

A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették, a gombos ingek múlt századi divatba jöttével tértek át a sima aljú mángorlók használatára, melyek nem törik a gombot.

Mángorló - "Lipták András 1875" felirattal

A kimosott ruhát nyáron kiteregették a gyepre, kerítésre száradni és fehéredni. A lúgozós módszerrel havonta általában egyszer, esetleg kétszer mostak.

A házi készítésű vászonnemű tisztítása évszázadok óta lúgozással történt, szappant a népi gyakorlatban csak elvétve használtak. A szappanfőzés a 20.század elején terjedt el a falvakban. Ebben közrejátszott az is, hogy fokozatosan háttérbe került a házivászonból készült viselet másrészt a szappankészítés egyik fontos alapanyaga lúgkő is könnyebben beszerezhetőbbé vált.

A mosószappannal történő mosás a hamulúggal pácolva történő mosást váltotta fel.

Régen az asszonyoknak illett tisztítószert készíteni az egész családnak. Évente egyszer főztek szappanból akkora mennyiséget, hogy az egy évig elég legyen.

Disznóöléskor minden nem ehető zsiradékot, illetve egész évben a sütés-főzés során megmaradt zsírt, végterméket melyet nem tudtak főzés során újra hasznosítani, összegyűjtötték egy edényben. (Bélháj, avas tepertő, avas szalonna, hurka zsír, marha-, birkafaggyú) A faggyú azért kellett bele, hogy a szappan szép fehér és szilárd legyen.

Ha nem volt pénz lúgkőre, akkor hamulúggal főzték ki a szappant, így is jó szappant tudtak előállítani. A szappan házi készítésének a fő értelme a takarékosság volt, nem kellett érte pénzt adni a boltban.

A szappan úgy készül, hogy kémiai reakció során a lúg a zsír savjaihoz kötődik, ezáltal megváltoztattja az összetételét: elszappanosítja, alkáli sóvá és glicerinné alakítja.
Így kapunk enyhén habzó, tisztító illetve mosakodó szappant. Néhol sót is raktak főzés során a szappanhoz, hogy fehérebb legyen, és később se száradjon ki teljesen.

Disznóöléskor egy 150 kg-os disznóból általában 10-12 kg szappannak való zsiradék jött össze, amiből 2 - 2,5 - 3 kg szappant lehet készíteni. Szappant általában akkor főztek ha összejött annyi alapanyag, amiből legalább 4 kg szappant lehetett főzni. Háziállat elhullása esetén (birka, malac, gida) nem várták meg a mennyiség összejöttét, ezeket rögtön kifőzték. A falusi ember nem ismerte a haszontalan elvetni való hulladékot, a körülötte lévő természet minden részének hasznosítására törekedett.

Konyhabeli, vagy udvari katlanokba tették a szappannak valót. A szappanfőző üstöt másra nem használták.

A zsírt, a zsíros húst, egyéb zsiradékokat vízzel megfőzték az üstben, majd hozzáadták a marószódát. Az elegyet 4-5 órán át főzték. Általában 4 kg zsíros alapanyaghoz számítottak 1 kg szódát. Az üstben fővő anyagot szinte állandóan kevergetni kellett, hogy ne fusson el a habja. Ha mégis kifutott, hideg vizet öntöttek bele és ezzel hűtötték vissza.

Azt, hogy mikor jó a szappan úgy nézték meg, hogy egy kevés anyagot az ujjaik közt morzsoltak, hogy habzik-e, vagy azt nézték, hogy mikor nem csurog le a massza a keverőfáról.

A kész szappant az üstből óvatosan kiszedték egy öntőformába, vagy az üstben hagyták megszilárdulni. A kiszedett szappant általában fakeretbe öntötték, melyet előtte letakartak egy vizes lepedővel. A lepedőre azért volt szükség, hogy összerántsa a főzetet. Kihűlés, szikkasztás után a lágy szappantáblát dróttal a kívánt méretre feldarabolták, majd hűvös, szellős helyen, padláson, kamrában szárították.

Az erősen maró, üstben visszamaradt lúgot óvatosan kezelték. Zárható edényekben tárolták ezt a zsíroldó folyadékot.

Lúggal mosták ki a durván szennyezett ruhákat, padlók sikálásra, fakerítés elszürkülésének meggátolására, disznóölés után edényeket mosására használták.
A mosásnál elkopott szappandarabkákat használták tisztálkodásra.

A kamaszodó fiúk és lányok a házi szappant lúgosító hatása miatt szívesen használták, a zsíros, pattanásos bőrt kitűnően tisztította.

források: www.kencefice.com
http://mek.oszk.hu,

NETWORK;,Magyarságunk az élet van, mely élni akar Közösségi Oldal

Szathmáry Olga Ottilia szerkesztő