Márai Sándor:
A boldogságról

Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.

Hamvas Béla   -  Boldogság  A boldogság az Első Lélek legelső érzése — a boldogság az első tudat, az első emlék, az első tapasztalat, az első gondolat, az első cél. Ez az első érzés- akarat-cél-tudat-gondolat, ez az Első Világ és Első Élet, ami benne lüktet a fákban és kövekben, a vizekben és a csillagokban, az emberekben és az istenekben. Ez az Első Érzés, amin a világ nyugszik, mint az őskőzeten a föld. A Boldogság a világ első érzése, amivel a nemlétből felébredt életet fo- gadja. 

 Augustinus A boldogságról  Nem a boldog életre kívánkozik-e minden ember? Hol ismerték meg, hogy ennyire áhítják, vágyakoznak rá? Hol látták, hogy ennyire szeretik? Mindenki birtokolja a boldogságot, ám senki sem tudja, hogyan és mennyire. Mondjuk, valaki egyszerűen úgy érzi, boldog — és ő valóban boldog. Másvalaki a boldogság reményében, vágyakozásában érzi ugyanezt — ő másképpen boldog, meg várakozik, és e várakozás több boldogságot hoz számára, mint amaz embernek, ki nem is reméli ezt a távoli, talán soha be nem köszöntő eszményi pillanatot... Ki a boldog valójában? Talán nem ragaszkodnánk e megfoghatatlan ámulathoz, ha nem őriznénk róla titkokat a lelkünkben. Íme a neve: boldogság. De mit jelent e szó neked s nekem? Nem a szó csengésében találjuk-e meg örömünket? Hisz jelentése ott van az emlékeinkben. Ha pedig ott van, talán már vala- mennyien lehettünk boldogok. Ha létezne közös nyelv, amelyen megkérdezhetnénk a világ összes emberétől, hogy akarnak-e boldogok lenni, ők minden habozás nélkül - hála emlékeiknek - igennel válaszolnának... Hallom balgaságom zümmögését, mely tétovázni, habozni késztet. És emlékeimből előcsalogatok egy képet, a boldogságét, és mondom: — Ne hallgass a hangra, mely a földre ránt, engedd, hogy vágyaid elenyész- szenek. Magamból indult e háborgás magam ellen. Kínlódva elvesedtem, fáradtan lihegtem. Forgolódtam és hánykolódtam bilincseim közt, bárcsak lepattannának rólam abroncsaim. Befelé mondogattam: — Közel állok a célhoz: a boldogsághoz — és bilincseim kioldódtak.

Tatiosz -  Boldogtalan boldogok Ha a boldogságot kutatod, belül keresd, emlékezeted roppant nagy csarnokában. Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok. Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyetlen egy nem lehet a tied: a perc, amelyet elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már nem a miénk... Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelő hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes.

  Seneca A boldogságról A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában... Hát tanulj meg örülni! De ne hidd, hogy a reményeket s a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom, s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik. Más vigasságok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki futó pil- lantokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog. Vagy azt képzeled, hogy bárki képes derűs arccal — ahogy mostani aranyifjaink mondják — ,,feldobottan” megvetni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek , elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán. Neked másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását. Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog; ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte. Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszéltek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül. Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra vesd tekinteted: örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst — bár nélküle semmi nem történhetne meg — csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsaphatnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt. Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél. Az igazi jóra kockázat nélkül vágyódhatsz. Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait — akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk... Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra... ,,Rosszul él, aki mindig csak élni kezd” — mondja Epikurosz. ,,Miért?” — kérded joggal. Mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe.

Forrás: Internet
Szerkesztette:Szőkéné Ágota