Árulkodó testbeszéd
A test minden mozdulása – avagy mozdulatlansága –
nemcsak a fizikai adottságok függvénye, hanem legalább annyira a lelki
beállítottságé is.
Az emberi mozdulatok és gesztusok hűségesebben
tudósítanak az érzelmekről, barátságról, szerelemről, gyűlöletről,
féltékenységről, érdektelenségről, mint a kimondott szavak.
A beszéd
ugyanis többnyire a gondolat, a gondolkodás, tehát az akarat szülötte.
Ezért lehet hamis, ha valaki így akarja.
Már
több kötetre rúg a szakirodalom, ami ezzel a témával foglalkozik. Mert
bármilyen egyszerű is a rejtett testbeszéd felfedezése, annyira nem
egyszerű az értelmezése, megfejtése. Már csak azért sem, mert éppen
azok, akiknek van mit takargatniuk, szántszándékkal meg is próbálják
álcázni érzéseiket, igyekeznek felerősíteni hiányzó erényeik látszatát.
(Aligha akad olyan ember, aki szívesen mutatkozik olyannak, amilyen.
Mindenki megpróbál jó, sőt jobb színben feltüntetni magát az
átlagosnál.)
Diana hercegnő teste is beszédes volt. Egy angol viselkedéskutató
már akkor kimondta, hogy Diana hercegnő és Károly elhidegült,
amikor a
világ felé még mosolygós arcukat mutatták. Bejelentésére felhördült a
család, és persze a közvélemény is. Erre az addig halk szavú tudós
feltárta a testbeszéd szókimondó tényeit, amelyeket a pár nyilvánosság
előtt zajló életéről készült fényképek, film- és televízió-felvételek
dokumentáltak és őriztek meg.
Ezeket tanulmányozva a laikusnak is szemet szúrhatott volna, hogy már a
házasság harmadik évében megszaporodtak Diana részéről az
elbizonytalanodásra utaló jelek, gesztusok: mint például a férjéről való
megfeledkezés, vagy hogy gyakran nyúlt a nyakékéhez, babrált a
fülbevalóján.
Négy év után pedig már valóságos összhangnélküliség lett úrrá
kapcsolatukon. Már nem nyújtotta meg a lépteit, hogy egyszerre léphessen
a férjével, gyakran ráncolt a homlokát, sohasem mosolygott. S főleg úgy
szólt Károlyhoz, hogy közben nem fordította felé a tekintetét,
összeszorította az ajkát. Ha pedig őt hallgatta, máshová nézett, új pózt
vett fel a keze-karja, gyakran a háta mögött kulcsolta össze a kezét,
és túl gyakran szökött könny a szemébe.
Károly mozdulatai hasonló elhidegülésről árulkodtak. Egymás
mellett ülve a könyökét kifordította a felesége felé. A legnagyobb adu
azonban a az volt a viselkedés-tudós kezében, hogy Diana és Károly már
nem lélegeznek együtt, egyszerre, holott ez a szerelmesek esetében
hétköznapi gyakorlat.
A mozdulatok kódja összetett
Ha nem lélegzik veled együtt a
szerelmesed, erős gyanúval élhetsz az érzelmei őszinteségét illetően!
De
még tovább menve: a mimika és a gesztus átragadása felerősíti a
beleérző képességet.
Ezért olvasnak biztonsággal és tévedhetetlenül
egymás lelkében a szerelmesek, anélkül, hogy egy szó elhagyná az
ajkukat.
Az egyes
jeleket össze kell vetni a többivel, a sorozatos állítások, tagadások
útján hámozható csak ki az igazság.
Ami ugyanis az egyik esetben a
többiekkel összevetve igaz, a másik vonalkódozásban hamis. Népenként,
földrészenként ugyanis jelentős eltérés tapasztalható a viselkedés, az
elvárás, a gesztusok tekintetében is.
A hüvelykujj például évezredek óta a hatalom és a tekintély jele, a
római gladiátornak az életet vagy a halált jelentette a fölfelé vagy
lefelé mutató hüvelyk.
De jelezhet ez az ujj felsőbbrendűséget
önkéntelenül is. Például, amikor zsebre tett kéz esetén kikandikál a
zsebből. Károly herceg egyik kedvenc póza ez. Munkahelyen a főnök járkál
ebben a pózban – beosztottak közül azonban senki nem merészelne így
állni a főnöke előtt.
Gyakori mozdulatokA „fölfelé pillantás” – kislányos
szokás lehajtott fejjel felpillantani a felnőttekre. Diana hercegnő
művészi szinten gyakorolta a leszegett áll, fölfelé pillantó szem,
félrebillent fej gesztuskompozícióját.
Ez a gyermeki gesztus milliók
apai-anyai ösztönét mozgatta meg, vagyis az emberek együttérzését
váltotta ki.
Az oldalpillantás:
többféle jelentést hordozhat: érdeklődést, bizonytalanságot, de ellenséges érzelmeket is,
attól függően milyen más mozdulatok kísérik. A szemmozgás egyébként
elárulja, mire koncentrál az agy.
Ha oldalt, de picit fölfelé néz
valaki, az valamilyen képet próbál felidézni, ha vízszintesen pillant
oldalra, akkor hangélményre próbál visszaemlékezni. A jobbra lefelé
pillantás érzésekre, a balra lefelé néző pedig gondolatokra koncentrál.
A gallérhúzogatás hazugságra vall. Desmond Morris észlelte az
elsők között, hogy a hazugságnak „melléktünetei” vannak. Az érzékeny
arc- és nyakbőrön csiklandozó, viszkető érzéssel jár, a vérnyomás
megemelkedik, kimelegszik,ezért nyúl automatikusan a gallérjához az, aki
nem az igazat mondja.
Az ujjak vagy a lábfej mozgásának frekvenciája arányos a türelmetlenség fokával. Minél szaporábban dobol valaki, annál türelmetlenebb.
Az áll simogatása döntéshozatalra utal. Ha valakihez nehéz
kéréssel, kérdéssel fordulunk, vagy bírálatára várunk, érdemes
odafigyelni a mozdulataira. Ha az áll simogatása után összefonja a
karját, keresztbe teszi a lábát, hátradől a széken, alighanem nemet mond
(de legalább is tagadásra gondol). Ha viszont az állsimogatás után
előredől, karját széttárja, jó eséllyel számíthatunk az igenre.
Érintés: ha valakinek vagy valaminek nekidőlünk, azt jelezzük,
hogy jogot formálunk az illető személyre vagy tárgyra. De lehet a
megfélemlítés eszközei is, ha ez a személy vagy tárgy már valakié. De
hasonló birtoklási mozdulat az is, amikor az asszony láthatatlan pihéket
kezd szedegetni a párja zakójáról, így jelzi a többi nőnek: ez a férfi
foglalt!
A láb
is sokat elárul rólunk. Aki vigyázállásban hallgatja
szavainkat, azt aligha tudtuk felvillanyozni mondandónkkal. Ez ugyanis
egy érzelmileg közömbös testhelyzet. A terpeszállás „ágyékmutogatás”,
férfigesztus (szinte nincs olyan film, amiben a keményfiúk ne így
állnának meg vetélytársukkal szemben!).
A lábkeresztezés – és az
összefont kar – társaságban a kívülállást, a távolságtartást jelzi.
Népenként változó
A nonverbális jelek, gesztusok, arckifejezések, a kommunikáció
kezdeményezése és lezárása akár konfliktushoz is vezethet, ha nem tudod,
ki hogyan fogja értelmezni azokat saját szokásai alapján. Érdemes tehát
tudakozódni, utána olvasni, és jó tisztában lenni az árnyalatnyi
különbségekkel is, mielőtt az ember utazik, vagy multikulturális
környezetbe kerül például munkája révén.
Forrás: Astronet.hu
Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia
Kommentáld!