A Tejútrendszer szerkezete Ha a Tejútrendszert oldalról szemlélnénk, akkor leginkább egy diszkosz korongjára hasonlítana (középen kiszélesedik, a széleken ellaposodik).

Ebből a nézőpontból szemlélve tehát szimmetrikusnak látszik. A szimmetriasíkot, mely a Tejútrendszert két részre bontja, fősíknak nevezzük.A fősíkban helyezkednek el a gáz és porfelhők, vagyis a csillagközi - másnéven intersztelláris - anyag.

A Tejútrendszer átmérője kb. 34000 parszek (100000 fényév), legnagyobb vastagsága 5000 parszek (16000 fényév).

A Tejútrendszer centrumának környéke a rádió tartományban

A Tejútrendszer szerkezete

A Tejútrendszer középpontjában (kiszélesedő rész) a mag található. A központot rendkívül nehéz megfigyelni, mivel a mag határán (kb. 5000 parszeknyire a középponttól) hatalmas gázfelhők övezete helyezkedik el, ami lehetetlenné teszi a megfigyelést az optikai tartományban. A rádió, az infravörös és a röntgen tartományban készült észlelések azt mutatják, hogy a centrumtól 300 parszeknyire egy másik forró gázgyűrű található. Ebben molekuláris gázfelhők és fiatal csillaghalmazok vannak. A központ közelében keringő csillagok mozgásának, pályaadatainak felméréséből ki lehetett számolni a mag tömegét: a kb. 4 millió naptömegű objektum minden valószínűség szerint egy fekete lyuk, hasonlóan sok más galaxis magjához.

A Tejútrendszer másik összetevője a korong. Ez durván 2000-3000 parszek vastag. Itt helyezkednek el az ún. nyílthalmazok, melyek egymással laza gravitációs kölcsönhatásban lévő viszonylag fiatal csillagok csoportjai. Méretük a párszor tíz csillagtól a néhány ezerig terjedhet.

A rendszer harmadik része a Galaxist körülvevő gömbszimmetrikus ún. galaktikus halo (nem nyomdahiba, tehát nem "hálo"). Ennek átmérője kb. 50000 parszek. Itt az átlagos csillagsűrűség már nagyon kicsi. A csillagok főképp gömbhalmazokban koncentrálódva jelennek meg. A gömbhalmazok igen erős gravitációs kölcsönhatásban lévő idős csillagok csoportjai. Ellentétben a nyílthalmazokkal, a gömbhalmazoknak több tízezer, esetleg százezer tagjuk van és a csillagok sokkal sűrűbben helyezkednek el bennük.

Ha a Tejútrendszerre felülnézetből tekintenénk, akkor azt látnánk, hogy a középpontból karok indulnak ki melyek spirálszerűen feltekerednek.

A Tejútrendszer spirálszerkezetét az elmúlt évtizedekben a rádiócsillagászok alaposan feltérképezték. A rádiócsillagászati mérésekre azért van szükség, mert a spirálkarok legjobb nyomjelzője a semleges hidrogén, amely 21cm-es hullámhosszon jellegzetes sugárzást bocsájt ki. A mérések azt mutatták, hogy galaxisunknak több jól elkülöníthető spirálkarja van. Ezeket azokról a csillagképekről nevezték el, melyek irányában látszanak (pl. Orion ág, Perseus ág, Cygnus ág, Sagittarius ág). A karok a galaxisunk korongjában forgó gravitációs sűrűséghullámok (potenciálgödrök), egyben lökéshullámok. Amerre elhaladnak, a csillagközi por- és gázfelhőket kissé összenyomják, így csillagképződést gerjesztenek. A karok mentén általában fiatalabb, fényesebb csillagok, csillaghalmazok találhatók, ezért láthatóak jobban, mint a karok közötti területek.

A Nap a középponttól mintegy 8500 parszekre helyezkedik el az Orion és a Sagittarius ág között. Ebben a távolságban a csillagok és a spirálkarok centrum körüli keringési sebessége közel azonos. Emiatt a Nap nagyon ritkán halad át spirálkaron, ami a földi élet szempontjából szerencsés. A karok mentén ugyanis sok porfelhő található, és egy ilyenbe érkezve jelentősen lecsökkenne a bolygónkra érkező napsugárzás.

A Tejútrendszer felépítése, spirálkarjai a Nap közelében