A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete András naphoz (nov.30) legközelebb eső vasárnap. Bod Péter ref. lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén:
"így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján."
Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.
Általában az egyházi ünnepekhez különféle hiedelmek, babonák társulnak. Advent időszakához is kötődik néhány ilyen. Pl.:
- az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kisérője legyen.
- az Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet "édesgessenek" magukhoz.
- Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni.
- az Ipoly mentén járta az a hiedelem, hogy az elázott pénz Advent idején tisztul.
- Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni.
Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, meglehetősen jó alkalmat adva a varázslásra. Az Egyház ajánlja ezen időszak szentjeinek segítségül hívását. (András, Borbála, Luca, stb.)
A néphit kapcsolatba hozza saját mágikus várakozásait az említett szentekkel, de nem csupán a vallás tanítása alapján, hanem mágikus hatalmat is tulajdonít neki.

Modern rohanó életünkben a szivük, lelkük mélyén mi is várakozunk valamire, valakire. Ez a négy hét a "szent várakozás" időszaka. Várjuk a Messiást, mert tudjuk "eljő és nem késik".

"Ó szent magány, szép csönd, ó szűz nemesség,
Szívem adventje, hófehér roráte,
Ó áldott angelusz, ó tiszta áve!"
/Juhász Gyula/

Ünnepe december 4. Védőszentje bányászoknak, tüzéreknek, váraknak.
A legenda szerint Kisázsiában élt és kereszténységéért lefejezték Szent-Borbálát. Hajdan a lányok pártfogójuknak tekintették, ezen a napon a cseresznyefa ágát vízbe tették, az ha karácsonyra kivirágzott, az házasságot jelentett.
Délnyugat Magyarországon e napon tilos volt mindenféle női munka. Egyes helyeken a férfi vendég nem volt szivesen látott, mert elvitte a ház szerencséjét.

Ünnepe december 6. Szent Miklós püspök emléknapja. A keleti egyház legjelentősebb szentje, a görög katolikusoknál ma is kötelező ünnep.
Szent Miklós püspök a 4. században élt a kisázsiai Myrában. Segítette a szegényeket, nincsteleneket. A legenda szerint egyszer egy nyitott ablakon dobott be aranyakat három hajadonnak, kik ezáltal tisztességgel férjhez mehettek.
Innen ered a szokás, hogy gyermekek a mai napig kiteszik az ablakokba kitisztított cipőiket, s várják a jóságos Mikulás bácsit, aki piros ruhába öltözve, fején püspöksüveggel, hátán puttonnyal járja az országot-világot, megajándékozza a "jó gyermekeket".
A történetet Péchy Ferenc 1529-ben versben örökítette meg, Anthonius Manicellus Veliternus humnuszának fordításában:

Ünnepe: december 13, az év legrövidebb napja.
"Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja."
Ehhez a naphoz az ország minden részében sok-sok hagyomány, babona társul. Nógrád megye falvaiban is különböző hiedelmek maradtak fönn még a mai napig is.
Például:
Mihálygerge: december 13-án nem volt szabad fonni, kenyeret sütni, lúgozni.
Ipoytarnóc: ott azt tartották, hogy csak a Luca nevűeknek nem szabad fonni, minden egyéb munka véhezhető.
E napon kezdték faragni a Luca-székét, melyet karácsonyra kellett elkészíteni, úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehetett rajta elvégezni. Innen ered:
"Sokáig készül, mint a Luca széke."
Karácsony este aztán elvitték a templomba, éjféli misére, készítője ráállva megláthatta kik a falu boszorkányai.
E napon a fonóban mulatságot is tartottak, ott volt a falu fiatalsága; ettek-ittak, mulattak. sötétedéskor fehér lepedőben, kormos arccal mentek a fiúk a lányokat riogatni.
A lányok előszeretettel jósoltak, az egri Tréfás jóslás a gombócba gyúrt papírdarab, melyre egy-egy fiú nevet írtak. A gombócot kifőzték, amelyik legelőbb jött a víz tetejére, azt kimerték, s megnézték milyen nevű lesz a férjük.
A kisfiúk "lucázni" jártak, házakhoz betérve tréfás köszöntőket mondtak. dejtáron például a következőt:

A gyerekek a köszöntőért diót, almát vagy néhány fillért kaptak. Mindazoknak, akik többet szeretnének tudni a Luca-napi hagyományokról, ajánljuk a következő könyvet: Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén.

Az egész világ számára a béke, a szeretet ünnepe. Jézus születésének napja, az egyház egyik legnagyobb ünnepe. Hazánkban számos népszokás, hiedelem kapcsolódik Ádám-Éva napjához (december 24.), valamint Karácsony napjaihoz (december 25,26).
December 24-ét karácsony böjtjének is nevezzük, ez a nap az ünnep kezdete. Dologtiltó napnak tartották, csupán a takarítás és a sütés-főzés volt e napon engedélyezett. A férfiak a ház körül tettek rendet, s az állatokat látták el, az asszonyok, lányok pedig a házban, főleg a konyhában tevékenykedtek.
A karácsonyi asztalt ünnepélyesen megterítették, az abroszt csak ezen a napon használták, melynek mágikus erőt tulajdonította. A következő évben ezt az asztalkendőt használták a gabona vetésénél, valamint ezzel takarták le a beteget. A karácsonyi vacsora rangját jellemzi az alábbi szólás:
"Karácsonykor kalácsot, húsvétkor kenyeret, pünkösdkor, ahogy lehet."
Az ünnepi vacsorának szigorú rendje volt. Többhelyütt fokhagyma volt az étkezés "első fogása", melynek egészségmegóvó hatást tulajdonítottak. Népszerűek voltak a babból, lencséből, mákból készült ételek, ezek a gazdagságot voltak hivatottak jelképezni. Az ünnepi vacsorához tartozott még az alma is, melyet a gazda annyi részre vágott, ahányan az asztalt körülülték. mindenki kapott egy gerezdet, s miközben elfogyasztották egymásra gondoltak, ezáltal az elkövetkezendő évben sem feledkeznek meg egymásról.
A vacsora közben keletkezett morzsát megőrizték; használták orvosságként, szerelem felkeltésére, rontás ellen. Szokás volt Szentestén a kántálás. gyermekek csapatostul járták a falut, köszöntőket mondtak, énekeltek, amelyért diót, almát, esetleg pénzt kaptak. A pásztorok vesszővel jártak köszönteni, a házaknál elmondott jókívánságok után a gazdasszony kihúzott egy vesszőt a csomóból, azzal jelképesen "megvesszőzte" a pásztorokat s ajándékokkal viszonozta a köszöntést. ez a szokás a ermékenység-varázslás része volt. Az est további részét általában kártyázással töltötték, mégnem eljött az idő, hogy az éjféli misére menjenek. Oda magukkal vitték a Luca-széket, melyre ha felálltak meglátatták a falu boszorkányait.

Vízkereszt napjának (január 6.) hiedelmei a templomban megszentelt vízhez kötődnek. Ipolytarnócon, Litkén, Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne rpmoljon. A szentelt víz az embert születésétől haláláig kisérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték.
A vízkeresztkor megszentelt vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelőkor (febr.2) megszentelt gyertyának. Ipolytarnócon 2-3 gyertyát vittek a templomba megszentelni, s azokat a ház első szobájában tartották. Kettőt az esetleges halott számára tettek félre, egyet égzengés ellen. amennyiben az év folyamán nem volt szükség a gyertyákra, úgy azokat a következő évben újra megszentelték. A már kétszer szentelt gyertyát a hosszan haldokló kezébe adták, hogy könnyítsen rajta.
Mihálygergén a kétszer szentelt gyertyát az égiháború alkalmával gyújtoták meg, úgy tartották, ahol ezt a gyertyát égetik, oda nem üt a villám. Volt rá eset, hogy a férjétől elszökött menyecske fölött égették a szentelt gyertyát, hogy az ördögöt kiűzzék belőle.

Forrás: Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén