Van, aki érti és megérti, de eddig nem ennek az idézetnek a szemléletében élt.

Van, aki érti és megérti és örökké hálás lesz, hogy elolvashatta.

Van, aki soha az életében nem fogja érteni és megérteni.

A legszebb idézet, Paolo Coelho tollából:

“Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors.  Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belé szeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.

De egy napon arra gondolt: – Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.

Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni.

És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: – Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.

A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át. Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét. Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. – Miért jöttél? – kérdezte a halált.

– Hogy újra együtt repülhess a madaraddal – felelte a halál. – Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!”

Paulo Coelho – Tizenegy perc