A hamvazószerda

keresztény ünnep

KISZEBÁBU ÉGETÉSE

Húsvéti nagyböjt első napja, melyen szigorú böjtöt tartottak. További elnevezése: szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda, aszalószerda.

A hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete.

Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett.

A húsvéti ünnepekre való előkészület ideje. Megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról. A VII. századtól vált szokássá a bűnbánati felkészülés.

II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt.

A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.

A bűnbánat időszakában az egymással haragban lévők igyekeztek kibékülni egymással.

A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje, illetve egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak neki. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek.

Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos.

Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották.

A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a XX. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz.

Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.

Nem véletlen, hogy a ma divatos Wellness programok, természetgyógyászok is ez idő tájt javasolják a szervezet tavaszi méregtelenítését a különböző kúrák széles tárházával.

Karnevál herceg farsangi diadalmenete hamvazószerdára virradóan halottasmenetté változik. Európában általános szokás (volt), hogy a farsangot jelképező alakot: óriás papírmasé bábut, medvemaszkát, vesszőből, szalmából, rongyból formált torz képmást megjátszott jajveszékelés közben kivégzik, többnyire hatalmas máglyán elégetik, maradványait pedig eltemetik.

Nálunk a szokásnak farsangtemetés, téltemetés, télkihordás a neve.

Nem lehetetlen, hogy a régi időkben a jelképes bábu helyett eleven embert égettek meg, aki a telet személyesítette meg. Julius Caesar a gall háborúról írt kommentárjaiban beszámol arról, hogy a kelták emberek tömegét áldozták fel ünnepeiken (így a februári Imbolc alkalmával is). Egy vesszőből font óriás alakba zárták őket, amit aztán felgyújtottak. Többen állítják, hogy a rítusba be nem avatott Caesart elragadta a fantáziája, s hogy a tűzre vetett áldozatok tisztulást keresők voltak, akik egy földalatti járaton távoztak, mielőtt a „tisztító tűz” az életüket fenyegette volna.

A tűzről, füstről valóban azt tartották régen, hogy a bűntől, betegségtől megtisztítja az embert.

A középkori Nyugat-Európában a fentebb leírt módhoz hasonlóan „fertőtlenítették” a tél utóján a falvak, városok határában lévő lepratelepek lakóit.

Annyi bizonyos, hogy a máglyahalált halt farsangherceg a kelták elégetett vesszőóriásának egyenes ágú leszármazottja, s hogy a karneváli rítusban mind a halál (a telet jelképező bábué), mind a megtisztulás mozzanata (a „gyászolóké”) jelen van.

Forrás: Wikipédia, internet,

Jankovics Marcell

Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia