A játékelmélet és a racionalitás pszichológiája

13. sok út vezet a nirvánába

Egy régi mesében a császár megparancsolta tudósainak, hogy foglalják össze számára a tudományok lényegét egyetlenegy könyvben.

A bölcsek hosszú évekig vitatkoztak, míg végül előálltak egy vaskos kötettel.

A császár azonban időközben megöregedett, és rájött, hogy már nem lesz ideje megérteni ezt a hosszú olvasmányt.

Megparancsolta, hogy foglalják össze a lényeget a lehető legtömörebben.

Mire azonban ez a mű is elkészült, a császár már annyira öreg lett, hogy úgy érezte, már ezt a vékony könyvecskét sem lesz ideje megérteni.

Megparancsolta hát legbölcsebb tudósának, hogy foglalja össze a könyv tartalmát egyetlenegy mondatban.

Hosszú gondolkodás után a bölcs végre jelentette, hogy megtalálta a császár által kért mondatot.

E mondat így hangzott:

A világ bonyolult.
Ha hasonló helyzetben azt kellene összefoglalnom, mi volt számomra pszichológiai tanulmányaim legfontosabb tanulsága, ezt mondanám:

Sokfélék vagyunk.

Ha ezután még egy mondatot hozzáfűzhetnék, akkor megemlíteném az általános és kísérleti pszichológiából leszűrt tanulságokat is: Bámulatos, hogy bizonyos alapvető működésekben mennyire egyformák vagyunk. Ha pedig azt kellene egyetlenegy mondatban összefoglalnom, miről is szólt ez a hosszú cikksorozat, valószínűleg ezt mondanám: Arról, hogyan fér össze egymással ez a két tanulság.
Valószínűleg ezt mondanám, de nem biztosan. Előfordulhat, hogy pillanatnyi hangulatom alapján mást emelnék ki, például a játékelmélet szemléletformáló szerepét a legkülönbözőbb tudományágakban, avagy éppen azt, hogy a racionalitásnak szükségszerűen milyen sokféle formája létezik. Én is kevert stratégiákkal élek, mint valamennyien. Ez az alapja sokféleségünknek és egyformaságunknak egyaránt. Mindnyájan kevert stratégiák segítségével gondolkodunk, ennyiben alapvetően egyformák vagyunk. Ugyanakkor a kevert stratégiákat alkotó tiszta stratégiák, valamint ezek keverési módjai mindenkiben teljesen egyéniek; ebből fakad gondolkodásunk, személyiségünk alapvető sokfélesége.

Apátság a tölgyerdőben. Caspar David Friedrich festménye a Szerzetes a tengernél sorozatból

A világ megismeréséhez is sokféle út vezet. A természettudomány megmutatta, milyen hatékony tud lenni a tiszta racionális gondolkodás. A belső harmónia, a lelki egyensúly és béke eléréséhez azonban a meditatív módszerek, például a keleti bölcselet, még hatékonyabb eszköznek bizonyultak.

A játékelmélet fogalomrendszere, világszemlélete lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük: a Természet nagy játékában miért lehet jelen egyidejűleg több, egymással merőben ellentétes stratégia, például a biológiában a kíméletlen verseny, amelyben a versenybíró a természetes kiválasztódás, illetve az önfeláldozó altruizmus, vagy az emberi gondolkodásban a racionalitás, illetve az intuíció nem racionális, de mégis teljességgel ésszerű formái. Kiderült, hogy mindezek egy magasabb szintű egyensúlyra vezethetnek a világban, illetve az emberi gondolkodásban. Ugyanakkor a játékelmélet alapján az egyes játékstratégiák természetét is jobban megismerhettük.
Mindezek után, sorozatunk végén engedjünk meg magunknak egy merészebb kitekintést is egy, az e cikkekben képviselttől gyökeresen különböző világszemléletre.

A tiszta miszticizmus

A racionális megismerés alapja az a hit, hogy a világ teljes egészében megérthető. A misztikus megismerés alapja az a hit, hogy a világ teljes egészében megtapasztalható. A racionális világszemlélet csakis olyan tapasztalati tényekre alapoz, amelyek fizikai érzékszerveink segítségével észlelhetők, minden egyéb megismerést a helyes következtetésekre bíz. A misztikus világszemlélet szerint az ember kellő letisztultsággal szert tehet arra a képességre, hogy tökéletesen egynek érzi magát a világgal, s többé nem tud különbséget tenni én és nem én, belső és külső világ között.
Itt már egyáltalán nincs helye értelemnek, logikának, racionalitásnak, mivel mindezek arra valók, hogy a világban különbözőségeket

René Magritte: A szél hangja (1928)

Richard Oelze: Vegetatívák (1958)

Mac Zimmermann: A matematika csarnoka (1952)

tárjanak fel és rendszerezzenek, s minden különbségtétel eltávolít a világ mély egységének, alapvető természetének megtapasztalásától. Aki ebbe az állapotba el tud jutni, az az azonosulás, pontosabban az azonossá válás révén ismerheti meg a világot.

A világ alapvető egységébe és ennek megtapasztalhatóságába vetett hit minden misztika alapja.

Saint-Exupéry meséjében a kis herceg által megszelídített róka ajándékul elárul egy nagy titkot: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

A második mondattal a racionális világkép is tökéletesen egyetért, csakhogy szerinte éppen ezért van szükség az ész erejére, bonyolult logikai következtetésekre.

A misztikus világkép szerint sem a szív, sem az ész nem segít a világ igazi megismerésében, sőt kifejezetten hátráltat.

A világ misztikus egységének megtapasztalására egy külön „érzékszervet” kell kifejleszteni magunkban.

Ez az érzékszerv csakis teljes egészünk lehet, mivel ha csak egy részünk, egy valódi „szervünk” lenne, az újfent valamifajta megkülönböztetésre vezetne. A világ misztikus egységének megélése tudatunk egy egészen szélsőségesen speciális állapota.

Logikailag semmiből sem következik, hogy ilyen tudatállapot valóban létezik, bár az sem vezethető le semmilyen racionális eszközzel, hogy ilyesmi nem létezhet.

Az sem logikai következménye a misztikus világképnek, hogy a misztikus tapasztalatnak valamiféle vallási élményhez kell kapcsolódnia.

Többnyire ugyan ahhoz kapcsolódik, de ez nem szükségszerű.

A keleti misztikusok épp olyan meghökkentően hasonló jellegű misztikus tapasztalatokról számolnak be, mint például a XII. századi keresztény misztikus Eckhart mester, holott vallási hátterük nemcsak Eckhart mesterétől, hanem egymásétól is alapvetően eltérő; néha tudatosan nem létező, mint például Dógen Zendzsi zen mester esetében, aki mellesleg Eckhart mester kortársa volt.

Ha a világ alapvetően a kevert stratégiákra épül, akkor a világgal való misztikus egybeolvadáshoz elkerülhetetlen a kevert stratégiák fogalmának mély átérzése, akkor is, ha ehhez eszközként nem a valószínűségszámítást használjuk, mint a játékelméletben.

A misztikus azonosulás átérzi a világ összes dolgának összes kevert stratégiáját; az egyszám-játék pályázójától a fennmaradásáért küzdő tüskés pikóig. De, persze, ezek csak szavak, amelyek mind eltávolítanak a misztikus megismeréstől.
A tudományos gondolkodás minden erővel igyekszik száműzni a misztikumot, a misztikus gondolkodás pedig a racionalitást.

Mindkét megismerési mód akkor éri el csúcsteljesítményeit, amikor ezt az erőfeszítését teljes siker koronázza. Ugyanakkor az emberben mindkét megismerési mód jelen van.

A természet úgy alkotta meg az emberi gondolkodást, hogy e két alapvetően ellentétes megismerési mód kevert stratégiájából áll össze.

Maga az ember nem lehet meg egyik nélkül sem. Van, akiben az egyik erőteljesebb, van, akiben a másik. De mindnyájunkban jelen van mindkettő.

A nirvána

A keleti vallások többnyire a reinkarnációban való mélységes hitre alapulnak.

E hit szerint az ember életének célja és legfőbb boldogsága a tökéletesség elérése, egy olyan állapoté, amelyben a lélek teljesen megszabadul a világi vágyak kötöttségeitől.

Ez az állapot a nirvána, s minden lélek célja:

eljutni ebbe az állapotba.

A keleti világszemlélet szerint az emberi lelkeket a nirvánába jutás vezérli.

Félrevezető lenne azt mondani, hogy a nirvánába jutás vágya vezérli őket, mivel ehhez éppen a vágyaitól kell megszabadulnia a léleknek.

A nirvána inkább valamiféle természeti erő módjára vezérli a lelkeket!

A természettudományos szemlélet szerint a testek mozgását a gravitáció vezérli, a fajok kialakulását pedig az evolúció.

Ha a léleknek egy élet során nem sikerül eljutnia a nirvánába, akkor óhatatlanul újraszületik. Mivel a nirvána vezérli a lelket, az ember életének fő eseményeit előző élete erkölcsileg megoldatlan vagy rosszul megoldott eseményei határozzák meg, hogy ezek helyrehozásával közeledhessen a nirvánához.

A keleti vallásokban megoszlanak a nézetek arról, hogy végül is mi a nirvána.

Magának a szónak a jelentése eredetileg elfújás, a tűz vagy a mécs kialvása.

A hinduizmus szerint a nirvána misztikus egyesülést jelent az istenséggel, tehát nincs semmiféle „megsemmisülés” értelme.

A buddhizmusban a Nirvána a tökéletes semmivé válást jelenti.

Ezen belül is sokféle értelmezés található mindkét vallásban.

Mindenesetre valamennyinek közös eleme, hogy a nirvána az újraszületés kényszerétől való megszabadulást jelenti, a földi szenvedések végét. Akinek a lelke eljutott a nirvánába, az lehet, hogy él még egy darabig e földön, de már nincs mitől félnie, nem fog többé újraszületni.

Ezért a keleti pszichiáterek nemigen ismerik a halálfélelem okozta depressziót, viszont sok szempontból hasonlókkal (Popper Péter így nevezi: „életfélelemmel”) találkoznak akkor, amikor a felnövő egyén megérti, hogy nem lehet meghalni — az újraszületés elkerülhetetlen, mert minden valószínűség szerint lelke nem éppen az ő életében jut el a nirvánába. Mégis végig kell élni ezt az életet, hogy minél kevesebb elrendeznivaló maradjon hátra az elkövetkező életekre.

Ezért különböznek oly alapvetően a keleti vallások a nyugatiaktól. A nyugati vallások szerint az embernek egyetlen életben kell elrendeznie a lelke jövőjét.

A hit elengedhetetlen, különben lelke elkárhozik. A keleti vallások szerint a lélek akkor is eljuthat a nirvánába, vagy legalábbis közeledhet felé, ha nem hisz benne. Ezért oly általános Keleten a vallási türelem: lehet, hogy a másik emberben lakozó lelket másként vezéreli a nirvána; ez függhet például előző életeiben elkövetett cselekedeteitől is. Eckhart mester lelke is eljuthatott a nirvánába; egy keleti ember számára nem okoz elvi problémát, hogy egy tőle teljesen idegen istenhiten keresztül vezérelte Eckhart mestert a nirvána. A keleti vallásokban gyakran idézett mondás: „Sok út vezet a nirvánába”. A nirvána is kevert stratégiát játszik.
A nyugati vallásokon felnőtt, de más vallások iránt is tisztelettel viseltető ember számára talán zavaróan hangzik egy ilyen profán megállapítás, a keleti világszemlélettel azonban könnyen összeegyeztethető, mivel ott a hit önmagában nem érték.

Csak az a fontos, hogy tökéletesedik-e az ember élete során, közeledik-e a nirvánához. A nirvána mindenképpen vezérli lelkünket, akár akarjuk, akár nem. Ebben a hitvilágban ilyen értelemben sorsunk meghatározott. Az ember tehet ugyan sorsa ellen – és mivel tökéletlen, néha tesz is –, de nem érdemes, mert csak annál hoszszabb szenvedés vár rá következő életeiben, amíg ballépéseit helyrehozza.

Az ember lelke sokféleképpen tökéletesedhet. A keleti szemlélet nem zárja ki, hogy az általa jól ismert, a reinkarnáció hitén alapuló, alapvetően meditatív megismerési módszereken kívül más módszerek is létezzenek, amelyeknek segítségével elérhető a nirvána.

Az Európában születendő lelkeknek a leghelyesebb Európában megszületniük, mert ott adatik meg számukra a legjobb lehetőség a nirvána elérésére. Popper Péter leírja egy indiai orvos elmélkedését: „Indiában azért reménytelen a családtervezés, illetőleg a fogamzásgátlás elterjedése, mert mi nem akadályozzuk meg a megszületni vágyó lelkeket abban, hogy inkarnálódni, vagyis újra testet ölteni tudjanak. ... Sőt, ... mi azokat a lelkeket is befogadjuk, akiknek Európában kellene megszületniük, de önök nem fogadják be őket.”

Ez az orvos ebből vezette le azt is, hogy manapság a fiatal indiaiak egy része már szellemi rokonságban van az európai kultúrával.

Az európai kultúrába mélyen beleivódott a racionalitás, a hit az ész hatalmában.

Európában nemcsak a tudomány, hanem a vallások is racionális módon igyekeznek kifejezni magukat, az ész erején túlmutató hittételeiket is pontosan definiálva. Ami ezekkel a hittételekkel összefér, az az európai gondolkodás igényei szerint racionálisan megértendő dolog. Ezzel még nem mondtuk meg, hogy a racionalitás sok fajtája közül melyikkel, de nem is ez a fontos.

A tiszta racionalitás, akármelyik konkrét formájában jelenik is meg, amolyan „zenei” harmóniát jelent, akárcsak a tiszta miszticizmus. Talán éppen ez a tiszta harmónia az, ami a tudományt alkalmassá teszi arra, hogy alapvetően korlátozott kérdésfeltevései ellenére rendkívül általános érvényű felismerésekre jusson.

A tudomány a megismerő tudat és a megismerendő dolog közé iktatja a formális logikát. Ez a szigorúan racionális eljárás a tudományos módszer lényege, de ez a módszer egyben speciális meditatív technikaként is működhet. A tudomány legszebb eredményei így olyan lelkiállapotba is eljuttathatják az embert, amelyben szinte misztikus módon átérzi a dolgok feltáruló egységességét. Például a játékelmélet segítségével megismeri a tisztán véletlenre alapozó, buta kevert stratégiák révén létrejövő értelmes és stabil egyensúlyok lehetőségét.

Ebben a lelkiállapotban az ember elfogadja a világot olyannak, amilyen, és meglát benne valamiféle mélyen rejlő harmóniát. Sok út vezet a nirvánába, és ezek némelyike akár a tiszta racionalitás valamelyik formája is lehet.

Forrás: Internet, Mérő László

Szerk.: Szathmáry Olga Ottilia