Szathmáry Olga Ottilia
Éji köd fátylán túl

.
Vak éj ködfátyla alatt
szürke felhők sírnak.
Bánatom  bennem ég!
Sötét barlang mélyén
denevér szunnyadás.
Fejtetőre állított világ!
.
Szél sodorta falevél-lét,
csizmatalp tiporta fény.
Emberiség! Sarad fröccsen
a sárgult néma falevelekre.
Tehetetlen, kiszolgáltatottan
Nem szólnak csak belehalnak.
.
 

Bánatom szívembe hasított,
múlt és jelen vulkánfájdalom.
Transzcendens reményünk:
mennyországunk visszhangja,
csengettyűk csilingelő hangzata.

Szathmáry Olga Ottília
Mondd lesz-e sírom

Mondd lesz-e sírom,
 szemem, ha lehunyom?
Síromon virágok.
Fejfámat vígan faragjátok!
.
Szomorúfűz hajol le hozzám.
Dalol majd ott egy csalogány.
Rigó mindahány menedékre talál.
Nyughatatlan lelkem odaszáll.
.
 Van-e mennyország?
Szeretteim várnak még,
Kik sokszor öleltek rég.
 Szeretet ott újra rám talál !
.
Hamvaim szórjátok habokba?
Fogadják be örvények, amikor
fenségesen  virágzik ki a folyó.
Tiszának vizébe, vagy Dunába!

33 perce | Szathmáry Olga Ottilia | 0 hozzászólás

Szathmáry Olga Ottília

Ablakom kitárult

 (Kovács Emil Lajos „Ablak c. festmény versihletés

Januári szél Te bolondos!

Ablakom sarkig kitárom.

Friss levegő ide betérjen,

szobámat  betöltse véled.

Világgá kiáltom boldogságom.

Fehér hó látványa sétára csalogat.

Unokáim végre szánkózhatnak!

Arcomon szívbéli mosolyom.

Hópelyheid földre hulltak.

Szerelem őszidőn

Szathmáry Olga Ottília

Őszi vörös szerelem

csorog le lelkemen.

Agyagba ragadtam,

mocsári ciprusként.

Már rég szívem két kéz,

gyökerestől kiszakította.

Angyal szárnyakon:

domb-tetőre szállok.

Zalai lankák között,

hűvös szél muzsikál.

Szathmáry Olga Ottília

A szeretet jámbor koldusa

(Nógrádi Katalin festménye ihlette)

Életadó Földre költözött az Égbolt.

Föld színei felhőkkel vándorolnak.

Vándorolok én is, kezemben koldusbot.

a jámbor szeretet, nyomorult koldusa.

Nyakamon járom, utam egyedül járom.

Fagyott föld sárga sara esőtől áztatott,

ingoványába már térdig süppedt lábam.

Szathmáry Olga Ottília

Tavasz-vágyó

Rongyos, kopott kabátjába bújt a tavasz.

Foszló szövetén néha a napsugár átragyog.

Belesajdult fényességébe, világnyi fájdalom.

Fákat rázva zokog a szél, szürke égbolt alatt.

Vágyom már Föld illatára,

erdő üde zöldjére,

Dalukat zengető madaraknak,

vidám énekére.

Festettem Budai hegyek félkörívét, vászonra.

Virágvasárnap
Szathmáry Olga Ottília

Virágvasárnap a teremtett
világ ünnepe.
Jézus Húsvét napja előtt,
szamárháton,
szerény alázattal vonult
Jeruzsálembe.
Isten is fönn a mennyekben
mosolygott.
A nép dicsőséggel Őt
üdvözölte.
Lába elé pálmaágakat
tettek.
Széllel felé integetettek cédrusok,
s a hosszú út…
A földbe vetetendő
gabonaszem
örök-létre született,
életet adott.
Jézus mindenkor szeretetre
tanított.
Figyelték szemek
féltő irigylőn.

Szathmáry Olga Ottília

Nevető szerelmes szél

Szél a fellegeket kacagón kergeti.

Kék ég bodor báránykáit jobban szereti.

Sötét eső fergeteggel viaskodik búsan.

Fújja és csak fújja,neki gyürkőzik újra.

Fekete fergeteg ült az ég aljára.

Vágyón nézem a tünékeny napsugarakat.

Még rám mosolyog Vidám felhők közül.

Szathmáry Olga Ottília

Tavaszi zsongás

Tavaszi zsongás ébredt lelkemben.

Kecskefűz barkáján szorgos méhek

gyűjtik a virágport, járnak násztáncot.

Napfényben szárnyuk aranylón ragyog.

Lelkemben tavaszi zsongás ébredt.

Rózsabokor ágain buja vörös hajtások.

Ég felé törnek rügyekből pattanó bimbók.

Ma fű fa virág és a világ velem énekel.

Zsong a tavasz ébred a lelkem.

Szathmáry Olga Ottília

Avasi boglyák

(Kovács Emil Lajos festménye ihlette

Budakeszin elhallgatott kiállítása után)

Avasi lankán démoni dallamot zsong a szél.

Erdély felől felhőt terelgetve vidám dalra kél.

Fák hallgatják: szívek szavát, suttogja az erdő.

Dombra, tájra szerelem színeit festi őszidő.

Szathmáry Olga Ottília

Isten játéka

(Kalmár Zoltán fotója ihlette)

Isten játszott, kedvét töltötte:

lett napsugárlány.  

Megpihent Nagybánya- Máramaros

Firiza tónál.

Szelíden tündökölt kavicson,

hullámokon és fák ágán.

Víznek tükrében nézegette magát

az örök fény-lény.

Szathmáry Olga Ottília

Kertemben az ősz

(Lakatos- Demeter csángó költő

halálának 40. évfordulójára emlékezvén)

Kertemben hullatja könnyeit a bodzafa.

Zöld leveleit rőt-vörös szín tarkítja.

Kas-ernyőjén bogyója feketén gyászol.

Csillogva esőcseppek hullnak alája,

így búsul.

Lakatos Demeter! Vagyok ismeretlenül is testvéred.

Tüzet fogott lelkem olvasván csángó-nyelv verselésed.

Szathmáry Olga Ottília

Bennünk rejtekező álom

Álom! Ó’h Te bennünk rejtekező,

vélünk és általunk létező képidő.

Nyughatatlan agyunk játszadozása.

Megfejthetetlen életutunk válasza?

Ó’h Te bennünk rejtekező, álom!

Olyan vagy akár összetört kristályom.

Tünde fény, ki jő sötétben s elillan menten.

Pillanatnyi káprázat, lábamnál darabokban heverten.

Szathmáry Olga Ottília

IN MEMORIAM

FERENCZY-MIKOLA HÁZ

Hallom, miként sikoltattak a falak…

Magyar ajkakon elnémultak a szavak.

Barbár akaratra leromboltatott:

Nagybánya, Petőfi Sándor utca

rég múltú tizenegyes számú háza.

ERDÉLYBEN IMMÁRON HALOTT!

Sikoltottak a falak, mikor leomlottak!

NEM CSAK FALAK ÁLTAL HATÁROLT,

LAKATLAN HÁZ VOLT!

Benne öltött testet a múlt, mit leromboltak.

OTT TANYÁZTAK MŰVÉSZ LELKEK,

jövőt tervező mindennapi vendégek.

Szathmáry Olga Ottília

Gyermek voltam álmomban

Álmomban újra gyermek voltam.

Végre kiszökhettem…

Bundás kuvasz kutyám után lopóztam.

A kastély kerítése alatt az orgona

bokornál ásott osonáshoz, alagutat.

 Senki sem vehette észre

ki-be járatunkat.

Szathmáry Olga Ottília

Májusi mámor

Május mámorában úsznak szívek.

Sebekből vérzők, szerelemtől lángolók.

Mellkasomból kiszakítom.

Kezedbe szívem oda adom.

Férfiként, ha megbecsülöd:

szíved cserébe nekem adod.

Május mámorának éjjelén csillag

világol ezer szám, ébred a fény…

Bolygónk ellipszis pályán ballag,

Ő a nap körüli a szerelem-remény.

Szathmáry Olga Ottília Art-díjas költő

  Attila hunok vezére

Attila Hunoknak királya!

Nálánál bölcsebb vezér nem vezérelt
kemény kézzel, szelíd szívvel,
vér által egyesített nemzettséget:

A MAGYAR NÉPET.

Attila Ménrót ősapánknak fia.

Isten már néki küldötte
vérvonalunk jelképeként,

a Szent Magyar Koronát.

Lelkedben szeretet és büszkeség.
Van-e Náladnál önzetlenebb lény?
Aki ennyire kedves és szerény.
Benned ölt testet a női tisztesség.

Istentől annyi tálentumot kaptál!
Tehetség és szeretet benned él.
Szereted a tavaszi szellő, miként zenél.
A madarat, ahogyan hegyeken át száll.

Szathmáry Olga Ottília

Art-díjas költő

Adventi várakozás

Hófehér Adventet szült,

Mennyeknek hona.

Vakító fehérség terült a tájra.

Minden puha paplan alá került.

TÁJRA,

HÁZRA,

HEGYOROMRA;

NO, MEG MIKULÁS HOMLOKÁRA.

Szathmáry Olga Ottília
Szerelem köpönyege

Szerelem könnyű köpönyegén,

pereg könnyed könnyedén.

Szíved vas marok szorítja.

Nem ereszti, fogva tartja.

Szerelem lehet pillantásra.

Életutak hosszú vándorlása.

Fellobbanó ritka szikra.

Tűzvész, perzselő pirkadata.

Szerelem. Mondd ki a szót!

Az átkot és gyönyört hozót.

Mi felgyújt és elemészt.

Vágyat, kovászként keleszt

Szerelem.

Szathmáry Olga Ottília
Bordás Cecília nótaénekesnek

Muzsika szólalt meg szívemben, hangod hallva.
Megismertelek köszönöm Istennek.
A Magyar Nóta újra szól a magyar emberekben!
Zászlóvivőként sokáig lobogjon a Magyar Nóta lángja!

Bordás Cecília vidd tovább a fáklyát,
dalold magyar szívekbe élővé úja a Magyar Nótát .
Csendüljön bennünk Magyarság tudatunk.
Kiben magyar szív dobog, adjuk tudtul.

Ne sodorja mostoha sorsa gyermekeik külhonba.

Szathmáry Olga Ottília

Angyal szállt szobámba

(A Batsányi-Cserhát Művész Kör Őszi Gáláján "Art-díj"-ban részesültem

Költői munkám elismeréseként)

Aranyfényben úszik szobám.

Ikonfestményről angyalom vigyáz reám.

Siess Zsuzsa gyémánt diplomás ikonfestőnek köszönöm.

Szívében őszinte igaz a szeretet és az öröm.

Angyalkám szerényen tündököl.

Aranyfa-trónusán méltósággal ül.

Fején glória, az isteni tisztaság jelképe.

Szathmáry Olga Ottília

Halottak napján

Lelkemben gyertyaláng.

Számomra boldog nap, emlékek…

Elhunyt szeretteim bennem élnek.

Szeretetük szüntelen bennem ég.

Mosolyog rám Nagymamám.

Sok együtt töltött pillanatunk őrzöm.

Futottam ölelő karodba…

Éjjel, szaladtam ágyadba!

Megelevenednek könnyes meséid:

csillagok útjáról, mennyek kapujáról.

Regék négy tenger mosta Magyarországról.

Nagyon szerettek Téged Unokáid!